Huszonkilencedik fejezet

Huszonkilencedik fejezet:

Természetesen Seter másnap semmire sem emlékezett, vagy legalábbis felém, nem mutatta. De Didóék normális viselkedése még a másnaposság ellenére sem szűnt meg. Semmit sem értettem. Nono sem. De Tami az egyik szünetben megmondta a tutit, még kérdeznem sem kellett.

Odajött hozzám, leült, érdeklődött valamiről a tegnapi bulival kapcsolatban, majd csak úgy mellékesen megjegyezte:

-Pat, úgy megváltoztál.

Felvontam az egyik szemöldököm, de mosolyogtam.

-Tényleg?

-Életvidám vagy. De így sokkal jobban szeretünk. Maradj ilyen.

-Majd igyekszem – vigyorogtam vissza rá.

Megkaptam, tehát a választ egy még fel nem tett kérdésre. Oké, igaz, hogy a múlt évben depressziós voltam, élni sem nagyon akartam, elbújtam minden és mindenki elől. Csak Nonot engedtem magamhoz közel. De hát ki nem lett volna a borús az én helyzetemben? Na persze ez is emberfüggő. De legalább megoldódott. És ezért sokat köszönhetek a szüleimnek, két Tündi barátnőmnek és Nononak is. És persze ott van még Páter is. Bár neki így személyesen nem köszönném meg. Még hülyének nézne. J De a többieknek mind meg fogom, ígérem!

Az elkövetkezendő időszakban összebarátkoztunk még három új fiú osztálytársunkkal. Csóka Lacival, Kádár Petivel és Németh Karcsival. Igazából Lacival beszélgettünk sokat. Nono kezdte el. Arra már nagyon nem emlékszem, hogy miként. De szünetekben sokszor hátrajött hozzánk, a gyakorlatoknál pedig általában együtt dolgoztunk.

Egy ilyen eset igencsak emlékezetesre sikerült közöttünk. Éppen a fehérrépákat szedtük ki a földből hátul a tankertben. Négyen dolgoztunk együtt. Nono, Laci és egy Robi nevű nagydarab srác. Ő volt a legidősebb az újak között. A beszédtéma mi más lett volna, mint a szexuális élet. Mégiscsak a két nem képviselői voltunk, ilyenkor akaratlanul is a szexre terelődik a szó. Nonoval a majdnem fagyott ágyásban térdeltünk nagykabátban. Bár csak október közepe volt, mégis fagy közeli állapotok uralkodtak. A kiásott pasztinákokat szaporító ládákba pakoltuk. Picik voltak. Talán a szeptemberben elültetett magokból fejlődött ki és most azért kellett begyűjtenünk, nehogy a fagy megölje őket. Tavasszal majd jöhet a dugványozás! J

Laci az ásóra támaszkodott, ahogy azt jó magyar munkáshoz illik. Minket nézett vigyorogva.

-Na és szüzek vagytok még?

Nonoval egyszerre állt meg a kezünkben a munka. Egymásra néztünk. Nono aztán Lacira.

-Erre nem válaszolók – vigyorgott sejtelmesen. – Találd ki.

Laci annyiban hagyta, nyílván arra jutott, hogy nem, mert nem piszkálta tovább. Rám nézett.

-És te Pat?

Lehet, hogy elpirultam, mert szélesen vigyorogni kezdett. Fene a pofámat, hogy lehetek ilyen kifejező? A pasztinákok keresésére koncentráltam. Az ujjaim kicsit elfagytak a hideg földben való turkálástól. Most mégis mit mondhattam volna? Erre mit lehet? Igen, még az vagyok, de szívesen venném, ha valaki dömöckölne velem végre! Zengett a fejemben a saját hangom. Már ettől zavarba jöttem. Skizofrén lettem? Azt szokták mondani, hogy az Ikrek emberben kettős személyisége van, de az enyém eddig kussolt. Nagyon mélyen el volt temetve. Azt se tudtam igazából, hogy létezik. Egészen a gólyaavatóig! Azóta pedig éli világát, és ha valami vonzó hímet lát, már ágaskodik, és dorombolva dörgölőzni szeretne. Hogy kerülhetett felszínre egyáltalán?

-És nem akarod elveszíteni? – hallottam magam felett Laci hangját.

De igen! De igen! Összeráncoltam a szemöldököm. Kuss! Próbáltam összeszedni pár értelmes mondatot, hogy kielégítsem a kisördögöt magamban és nem is nézzenek hülyének.

-Miért kérdezed?

Na! Vissza az egész. Ennél hülyébb kérdést fel sem tehettem volna.

-Talán segíthetnék – hallottam a hangját.

-Mintha a szüzesség valami betegség volna – csóválta a fejét Robi. Megvakargatta szépen ápolt sötétbarna körszakállát. – Egyáltalán miért mondják azt, hogy elveszíteni? Az nem egy tárgy.

Fogd már be Robi! Épp dömöckölési ajánlatot kapok! Ordított a kacér énem, és még a hangosan ki nem mondott szavakba is belepirultam. Még a hideg szélben is éreztem, ahogy a forróság elönti az arcomat.

Bár ahogy felnéztem, mintha Robi hangosan kimondott gondolatai elterelték volna rólam a többiek figyelmét. Épp azon vitatkoztak, amit mondott.

-Az sem pontos kifejezés, hogy elvették – kavarta tovább Robi.

-Akkor te mégis mit mondanál rá? – kíváncsiskodott, Nono. Felállt, hogy ne törjön ki a nyaka, amint Robi szemeibe néz.

-Nem tudom.

-Akkor miért feszegeted?

Na ezek ketten alaposan belemelegedtek a vitába, gondoltam felnézve. Lacira pillantottam. Ő vigyorogva csóválta a fejét, majd felém fordult. Összeugrott a gyomrom.

-Ha meggondolnád magad, áll az ajánlatom. Jó nagy ágyam van.

Csak az ágyad nagy? Ez már megint nem én voltam. Na jó, részben, végül is hozzám tartozik a ribi is, ami ki akar szabadulni belőlem. Csak néztem Lacit, mintha ráfeledkeztem volna. Pedig most a másik részem vette alaposan szemügyre.

Na igen, végigmértem Csókát. Ovális arca volt, kicsit szögletes állal. Orra egyenes volt, szemei tágak, mandula alakúak és meleg barnák. Hasonlóan, mint az enyémek. Szemöldökei vékonyak voltak és szépívűek. Homloka magas. És a szája! Oh! Tudtam volna csüngeni rajta ítéletnapig is! Az alsó teltebb volt, de a felsőre sem panaszkodhatott. Álla, innen is láttam, enyhén borostás volt. Haja zselézett, de az az idétlen szőkítés belerondított az összképbe.

-Na ne mond, hogy nem indul be a fantáziád! Akkor hazudsz!

Na ja! Vágtam vissza. Valóban jól néz ki, csak az a baj, hogy egy hetven magas volt. Vagy inkább alacsony? Passz! Minden esetre nekem kicsivel a vállam fölé ért.

-Na és? Nincs az a hegy, amit ne lehetne megmászni! – nevetett kajánul. Élvezte a helyzetet. Mintha egy tőlem teljesen különálló ember bújt volna belém. Megijesztett. Ezt, muszáj lesz megbeszélnem anyuval.

Mire újra érzékeltem a külvilágot, Csóka még mindig engem nézett. Egyik bakancsos lába az ásón pihent, két kezével a nyélre támaszkodott, állát pedig egymásra tett kézfejein pihentette. Engem nézett és láthatóan nagyon jól szórakozott. Csak nem rajtam? Talán kiült az arcomra, ahogy magammal viaskodom?

-Nos? – kérdezte csendesen.

Nonoék felé néztem. Egyelőre még vitatkoztak.

-Még meggondolom – mondtam ugyan olyan csendesen, majd összesomolyogva folytattuk ketten a munkát. Ő forgatta fel a földet, én pedig szedtem a fehérrépát.

Végül Nono és Robi is észrevették magukat. Próbáltunk semleges témát választani, de nem sikerült. Mindig visszatértünk a szexhez! J