Harmincnegyedik fejezet:
Össze voltam zavarodva Csóka miatt. Olykor bágyadt vigyor ült az arcomon, máskor meg a kezeimet tördeltem, hogy Úr Isten, most mi lesz? Remegtek a tagjaim. Anyu többször érdeklődött, hogy milyen volt a buli. Olyankor mindig csak nagy vonalakban mondat el a történteket, azt gondosan elkerülve, hogy Csókával mi történt és mi nem történt meg. Biztos voltam benne, hogy látja rajtam, valamit eltitkolok, de nem kérdezett rá, és ennek nagyon örültem. De valakinek el kellet mondanom, különben úgy éreztem, hogy felrobbanok. Tündivel megbeszéltem, hogy este találkozunk a garázsban hét óra körül. Már egy fél órával korában elindultam. Mindenem remegett. És nagy elhatározásra jutottam. Utam az éjjel nappaliba vezetett, ahol megvettem életem első doboz cigarettáját. Persze a lehető leggyengébbet. A zsebemben ott lapult a vers, amit a tegnap estéről írtam. Legalább itt kiönthettem a szívemet. Nem akartam egyszerre előrukkolni Tündinek a „majdnem szexről”. Vettem egy öngyújtót is, majd elindultam a garázs felé. Amint átbújtam a szomorúfűz ágai alatt, valami megmozdult a sötétben a bokrok között. Igyekeztem nem halálra ijedni. Lehet, hogy csupán egy kutya. Ezzel erősítettem magam és befordultam a IV. Laciba. A gyomrom ismét összeugrott. Ezúttal egy jármű láttán. Tomi garázsa előtt az a bizonyos fehér VW kisbusz parkírozott, amelyik leszállított a kertipartyra. Mély levegőt vettem. Előkaptam a mobilom és felhívtam Tündit, hogy merre jár.
-Mindjárt lent vagyok. Addig menj be a garázsba.
-Én aztán be nem megyek – fakadtam ki.
-Miért?
-Megadom a helyzet paramétereit. Fehér VW kisbusz. Így már érthető?
-Menj a fenébe, Pat! Azonnal menj be abba a rohadt garázsba!
A hangja ellentmondást nem tűrő volt. Önkéntelenül is tettem egy lépést az ajtó felé.
-Rendben, de siess!
-Majd igyekszem. Most épp eszem. Bent találkozunk. Cső.
Leraktuk, én pedig elindultam a garázs bejárat felé. Ekkor az a sötét árny testet öltött nem messze tőlem, amint kibontakozott a bokrok közül. Páter volt az. A gyomrom megugrott. Odalépett a busz volánjához és kinyitotta az ajtót. Rám nézett.
-Helló.
-Helló – biccentettem és igyekeztem minél nyugodtabbnak tűnni, mikor elmentem mellette. Ő elhajtott, én pedig beléptem a garázsba. Köszöntem Tominak és Ödönnek, majd leültem a szokott piros kis székemre.
-Kicsit zavartnak tűnsz Pat – vigyorgott Tomi. Éppen csavarozott valamit egy hangfalon.
-Valóban? – hátrafésültem a hajamat.
Sokat sejtetően összevigyorogtak. Gondolom, sejtették, hogy összefutottam Páterrel. Nos igen, rendesen leégtem előtte. Mert nekem meggondolatlanul, fennhangon kell morognom miatta. Legalább sejthettem volna, hogy ő van a bokrok között. Mélyet sóhajtottam. Nem sokkal később Tündi is megjelent a garázsajtóban. Előtte Tangó száguldott be.
-Cső – intett mindenkinek, majd lehuppant elém a másik piros székre.
-Na? Mizu?
Előhúztam a zsebemből a papírlapot. A kezébe nyomtam.
-Olvasd el, és mindent megértesz.
Ő átolvasta, majd vigyorogva rám nézett.
-Nem értem.
Fújtattam egyet a fiúkra nézve. Ő kapcsolt.
-Kimenjünk?
Bólintottam. Hátramentünk szokott helyünkre az erkély alá.
-Kérsz egy cigit? – kérdeztem elővéve és megbontva a dobozt. Ő kicsit furán nézett rám, majd nyúlt a szálért és a fejét csóválta.
-Komoly gond lehet, ha te cigit veszel.
-Csak össze vagyok zavarodva – mondtam a számba lökve egy szálat, és meggyújtva mélyet szívtam.
-Akkor mesélj.
Elmondtam, hogy mi történt tegnap este. Persze azt hozzá kell, tenne, hogy ismeri Csókát. Még a középiskolából. Csak vigyorgott és a fejét csóválta.
-El tudom képzelni azt a gyors öltözést. Szarrá röhögtem volna magam rajta.
-Azt azért nem hinném. Elégé megijedtem, mikor a kulcsot már a zárba lökték – mondtam hamuzva.
-És miben egyeztetek meg? – kérdezte Tündi.
-Semmiben. Még beszélni sem tudtunk. Be pánikolt apámtól és úgy távozott, mintha seggbe rúgták volna. Nem tudom. Nem járnánk egymással.
-Miért?
Úgy néztem rá, mintha valami nagy hülyeséget mondott volna.
-Úgy mégis miért? Eddig ér – mutattam az állam vonalába. – Én csak nálam nagyobb, vagy velem, egy magas srácokkal járok. Na ja, és vajon merre vannak? – néztem át először az egyik, majd a másik vállam felett.
-Nem baj Pat, ez már egy lépés volt a bor elfogyasztása felé. Tünci büszke lenne rád.
-Én nem akarom, hogy bárki is büszke legyen rám emiatt – rázta a fejem kifújva a szürke füstöt. – Lehet jobb is, hogy nem történt meg. Már ezért is furán érzem magam. Ez nem én vagyok.
-Ez az a másik éned?
-Nem – ráztam a fejem. – Bár ő kergetett bele ebbe az egészbe.
Tündi a fejét rázta.
-Könnyű másra fogni. Mégis csak te feküdtél ott Csóka alatt.
-Ez igaz – bólintottam és elnyomtam a csikket. – A hétfőtől félek. Vajon, hogyan fogunk egymásra nézni?
-Biztos, hogy nem úgy, mint régen. Ezt garantálom. Ott fog lebegni köztetek, hogy mit tettetek. És mit akartatok tenni. De nem szabad elbújnod. Szembe kell nézned vele. És neki is.