A Karácsonyt sikeresen átvészeltem. Szeretek ücsörögni a fenyő alatt, érezni a gyanta és a fahéj illatát. Nézni, ahogy a színes fényeket visszaverik a csillogó díszek. Az ember újra gyereknek érezheti magát. Megfeledkezik minden gondról, bánatról, csak ül a szőnyegen, állát felhúzott térdeire támasztja és gyönyörködik. De sajnos semmi sem tarthat örökké. A téli szünetnek vége és újra kezdődik az iskola, és vele együtt a szürke valóság. Bár most talán nem lesz annyira szürke. Van, ami fényt és színt csempészen bele. J Mosolyogva készültem az iskolába. Már nem álló gyomorral. Kóczántól megkaptam minden reggel a három puszit. Ez elegendő energiával töltött fel. Egyre gyakoribb jelenség volt a mosoly az arcomon, és ez több embernek is feltűnt. És valakinek bizony szúrta is a csőrét.
-Úgy látom, hogy jól vagy – jegyezte meg egyik szünetben Nono egy szendvicset majszolgatva.
-Igen – bólogattam. –Jól is érzem magam a bőrömben.
-De ugye nem Kóczán miatt? – Nono rosszallóan összevonta szemöldökeit.
Megráztam a fejem. Csak féligazság volt. Ugyan jól esett, hogy Kóczán a puszi pajtásom lett, de igazából a közelgő bál villanyozott fel ennyire.
-Jobb is ha nem ő, mert van barátnője – szúrta közbe Csilla, csak úgy mellékesnek szánva a dolgot. De éreztem, hogy csak a megfelelő pillanatot várta. Ő már csak ilyen volt. Szeretett szurkálódni. De ez a beszólás is segített ráébredni, hogy Balázs már nem sok mindent mozgat meg bennem, mert nemvágott gyomorszájon a hír.
Vállat vontam.
-És?
Ezzel meglephettem Csillát, mert felnézett rám, kicsit hitetlenkedőnek tűnt.Nono bezzeg mosolygott.
-Ma oda kellene adni Tündinek a belépők árát – mondta Nononak.
-Rendben. Mikor?
-Este gyere velem le a garázsba. Legalább meglátod, hogy hol találtam rá önmagamra.
Harminckilencedik fejezet
2007 április 6. | Szerző: Joyo |
A Karácsonyt sikeresen átvészeltem. Szeretek ücsörögni a fenyő alatt, érezni a gyanta és a fahéj illatát. Nézni, ahogy a színes fényeket visszaverik a csillogó díszek. Az ember újra gyereknek érezheti magát. Megfeledkezik minden gondról, bánatról, csak ül a szőnyegen, állát felhúzott térdeire támasztja és gyönyörködik. De sajnos semmi sem tarthat örökké. A téli szünetnek vége és újra kezdődik az iskola, és vele együtt a szürke valóság. Bár most talán nem lesz annyira szürke. Van, ami fényt és színt csempészen bele. J Mosolyogva készültem az iskolába. Már nem álló gyomorral. Kóczántól megkaptam minden reggel a három puszit. Ez elegendő energiával töltött fel. Egyre gyakoribb jelenség volt a mosoly az arcomon, és ez több embernek is feltűnt. És valakinek bizony szúrta is a csőrét.
-Úgy látom, hogy jól vagy – jegyezte meg egyik szünetben Nono egy szendvicset majszolgatva.
-Igen – bólogattam. –Jól is érzem magam a bőrömben.
-De ugye nem Kóczán miatt? – Nono rosszallóan összevonta szemöldökeit.
Megráztam a fejem. Csak féligazság volt. Ugyan jól esett, hogy Kóczán a puszi pajtásom lett, de igazából a közelgő bál villanyozott fel ennyire.
-Jobb is ha nem ő, mert van barátnője – szúrta közbe Csilla, csak úgy mellékesnek szánva a dolgot. De éreztem, hogy csak a megfelelő pillanatot várta. Ő már csak ilyen volt. Szeretett szurkálódni. De ez a beszólás is segített ráébredni, hogy Balázs már nem sok mindent mozgat meg bennem, mert nem vágott gyomorszájon a hír.
Vállat vontam.
-És?
Ezzel meglephettem Csillát, mert felnézett rám, kicsit hitetlenkedőnek tűnt. Nono bezzeg mosolygott.
-Ma oda kellene adni Tündinek a belépők árát – mondta Nononak.
-Rendben. Mikor?
-Este gyere velem le a garázsba. Legalább meglátod, hogy hol találtam rá önmagamra.
Nonotól bólintást, Csillától érdeklődő oldalpillantást kaptam.