Harmincegyedik fejezet

2007 február 12. | Szerző: Joyo |

 

Harmincadik fejezet:

 

     Nehezebb volt erről beszélni, mint hittem. Csak ültem a szobámban és néztem ki az ablakon. Most kivételesen egyedül voltam. Még ő sem zavart. Általában, ha nem épp pasi miatt emésztettem magam, csendben meghúzta magát a lelkem legmélyén. Ujjaimmal ütemesen doboltam az íróasztalom lapján. Mégis hogyan fogalmazzam meg? Őrültnek nem nézne a saját anyám, abban biztos voltam. De mégsem mondhatom, hogy mostanában úgy érzem, mintha két személyiségem lenne. Lehet, hogy mégsem kellene erről pont vele beszélnem. Zavarban volnék. Majd csak akkor hozom neki szóba, ha már megküzdöttem vele. Igen! Ez lesz a legjobb!

Fél órával később már a garázsban ültem, számból lustán kavargott elő a cigaretta füst. Két Tündi barátnőm közre fogott. A fiúk valami autóról beszéltek a háttérben. Most, vagy soha!

  -Ti nem érzitek néha úgy, mintha valaki egészen más irányítaná a testeteket és a gondolataitokat? Mintha osztoznátok rajta valakivel.

Úgy néztek rám, mintha japánul szólaltam volna meg.

  -Hogy mi? – kérdezte Tündi. Beleszívott a cigarettájába. – Jól vagy?

Megdörgöltem a szemeimet.

  -Nem egészen – mondtam végül. Ha alaposan megnéznek, ezt láthatják is rajtam. A szemeim alatt sötét árkok húzódtak, sápadt voltam és nagyon fáradt.

  -Mi történt? – kérdezte Tünci.

  -Már mondtam.

  -Mármint, hogy osztozol valakivel a testeden? – elkezdett vigyorogni. – Bocs, de ez elég betegesen hangzik.

  -Tudom. És nagyon zavar is.

  -Elmondod, hogy pontosan mi is ez? – kérdezte Tündi.

  -Igen, de…

  -Inkább kimenjünk? – nézett körbe.

Bólintottam. Kimentünk a garázs elé. Összefogtam magamon a kabátomat. A szél kezdett feltámadni. Sodorta magával a tél közeledtének borzongató üzenetét.

Nagyjából vázoltam a helyzetemet.

 Tünci furcsán mosolyogva méregetett.

  -Tehát néha legszívesebben ráugranál a pasikra? Ez várható volt.

Mélyet sóhajtottam.

  -Tudom.

  -Akkor miért morogsz miatta? Te hoztad őt létre.

  -Még, hogy én?

  -Igen, te. Végül is a te részed – vont vállat Tündi.

  -Azzal, hogy még nem élted ki a szexuális vágyaidat, inkább mélyen magadba temetted őket. És azzal, hogy hagytad, Seter megcirógasson, egyenesen meghívót küldtél neki, hogy tessék, lehet jönni, tombolni. Azóta, ha pasikkal érintkezel, megjelenik. 

  -Ez aztán agyturkász egy megfogalmazás volt – jegyezte meg Tündi.

  -De szerinted nincs igazam? – kérdezte Tünci.

Tündi biccentett egy kurtát.

  -És mit tehetek ellene, azon kívül, hogy lefekszem az első erre járóval? – kérdeztem viccesnek szánva a dolgot, de nagyon nem jól jött ki a dolog…

  -Helló csajok. Miért fagyoskodtok itt kint?

Megdermedtem a hang hallatán. Menten vissza akartam szívni az előbbi kérdésemet. Tündi villámló tekintete is elég lett volna hozzá, hogy tudjam, ki közeledik. Binder felé fordultam. Alaposan be volt öltözve. Fekete kukássapka szerűséget húzott a fejébe és fekete pufi dzsekit viselt a metsző szél ellen.

  -Semmi közöd hozzá! – vakkantotta oda Tündi.

Binder vigyorogva vállat vont és bement a jó meleg garázsba, ahová már mi is nagyon vágytunk.

  -Az első megoldás teljesen kizárva – ráztam meg ijedten a fejemet. – Más megoldás kell.

  -Talán próbálj vele együtt élni, amíg megfelelő partnert nem találsz. Akkor aztán rászabadíthatod – mondta vigyorogva Tünci.

Mélyet sóhajtottam.

  -Oké. Megpróbálom elviselni.

  -Szerintem jobban tennéd, ha megpróbálnád megszeretni ahelyett, hogy csak elviseled – mondat Tündi.

Azt tudni kell, hogy Tündi ritkán szólalt meg ilyen ügyekben, de akkor hihetetlen bölcsességeket mondott.

  -Akkor legyen a megfelelő partner.

Ekkor újabb ember érkezett a garázshoz dobhártya erőszakoló fékcsikorgással. A gyomrom diónyira zsugorodott, a térdeim pedig remegni kezdtek és nem a hidegtől. A lámpafényben fürdő utcán maga Páter Atilla jelent meg zöld vadászsapkában, melynek szárnyait füleire hajtotta, és szétnyitott sötétzöld télikabátban.

Én kővé dermedtem, ahogy felénk közeledett. Mikor köszönt, megszólalni sem tudtam, annyira vacogtak a fogaim! Miután becsukódott mögötte a garázsajtó, csak akkor engedtek fel az izmaim.

Már nyitottam a számat, de ők megelőztek.

  -Azt mondtuk, hogy a megfelelő partner – rázta felém az ujját Tünci. – És Páterrel nagyobb hülyeség volna lefeküdni, mint Binderrel. Légy türelmes.

  -Mondani könnyű. Ha most bemegyek oda – mutattam a garázs felé – akkor hatalmas vircsaftot fog ez itt bent rendezni – böködtem az alhasamat.

  -Nyílván azt csak te érzékeled – mondat Tündi. – majd eltereljük a figyelmedet.

Muszáj volt visszamenni a garázsba. Már kezdett nagyon hideg lenni kint.

 Páter Peti mellett ácsorgott és épp megbeszéltek valamit, amikor beléptünk. Ahogy végigmértem, a jóslatom beteljesedett. A macska magához tért és már meresztette is a szemeit. Pedig mióta beköszöntött a hideg, már nem volt nagyon mire. Ő mégis dorombolni kezdett. Méregette Páter arcélét, enyhe borostáját, tekintélyes orrát, jókora termetét. Képeket kezdett vetíteni az agyamba, illatokkal, hangokkal. Nem borzadtam el tőle. Persze, hogy nem, hiszen már képzelegtem vele korábban is. De ezek a képek most valahogy komolyabb hatást gyakoroltak rám.

 A fenyőillatot szinte az orromban éreztem, hallottam az éjjeli természet zajait, tücsökciripelés, madár fütty, patak csobogása valahol a közelben. Meztelen hátamhoz melegen simult a motorháztető fémje, erős kezek barangolták be a testemet, a melleimtől a csípőmig. Kemény lökések ostromoltak, körmök mélyedtek a csípőmbe és a combomba. Szédülés lett rajtam úrrá a lökésektől. Szemeimet lassan felnyitottam. A csillagos ég és az erdő lombkoronájának egyvelegét láttam magam felett. Az éjszaka hangjaiba halk nyögések, lihegés, sóhajok vegyültek. Rá kellett jönnöm, hogy a hangok egy része tőlem származik, a másik része pedig az engem ostromló alaktól. Lábaim a nyakában voltak, s élvezetében a térdem oldalát csókolgatta és harapdálta. Végül rám nézett. Páter fekete szemeibe néztem bele, miközben meg, megrándultak az intim izmaim. Körmeimmel a motorháztető fényezését karmolásztam. Jóleső rázkódás remegtette meg a testemet, majd pár perccel később ő követett. Miközben az ő teste is össze, összerándult, beleharapott a térdembe, így fojtva el kiáltását. Én is kiáltani szerettem volna, de én a fájdalomtól, amit a fogai okoztak. Végül, miután sikerült ismét egyenletesen lélegeznie, rám mosolygott.

  -Jól vagy Pat?

Nem tudtam hirtelen felelni. Nem jött ki hang a számon.

  -Pat?

A hang még mindig szólongatott, de ez nem Páter hangja volt. Úgy éreztem magam, mint aki lepottyant valahonnan. Ott ültem a garázsban, tenyeremmel a homlokomat támasztottam és nagy kortyokban szedtem a levegőt. Tündi és Tünci szólongattak halkan. Lassan felnéztem. Mikor rájuk néztem, láttam, hogy értetlenség és aggodalom ül ki az arcukra. Csak ők figyeltek rám, legalábbis én azt hittem.

  -Jól. Igen. Jól vagyok – mondtam.

  -Eléggé ki vagy pirulva. Furcsa voltál az előbb – jegyezte meg Tünci.

  -Miért?

  -Elég furcsán vetted a levegőt.

Éreztem, hogy még pirosabb lettem. Biztos voltam benne, hogy az előbb képsorok eredménye meg fog látszódni az alsó neműmen!

  -Kicsit megszédültem – füllentettem. – Néha légszomjam lesz. Semmi komoly.

  -Értem – bólintott Tündi.

Nem, sajnos nem értitek, sóhajtottam. Páterre pillantottam. Ő lopva rám nézett. Furcsa kifejezés ült a tekintetében. Valami zavarodottság. Ő is pirosabbnak tűnt a kelleténél. Pedig ennyire azért nem volt meleg a garázsban. Sapkáját a kezében gyűrögette, sötét haja kicsit borzas volt.

Nem tudtam elképzelni, hogy ő is átélte ugyan azt, mint én. Akkor most őt is pátyolgatnák. Vagy legalábbis furcsán néznének rá a fiúk.

Aztán leszakította rólam fekete tekintetét és újra a haverjaira koncentrált.

Én pedig mélységesen megbántam, hogy ma egyáltalán felkeltem!