Harmincadik fejezet:

Következő hétvégén születésnapi diszkózásra voltunk hivatalosak. Kádár Peti ünnepelte a huszadik születésnapját az Eldorádóban. Mikor megérkeztünk, már az összes fiú ott volt. Nono igencsak kicsípte magát. Fekete, strassz köves toppot vett fel és farmerszoknyát. Haját kibontva hagyta. Én is farmerszoknyába nyomtam, akkora kedvem nem volt táncolni, úgyhogy nem fog akadályozni. Felülre a Nonotól elkunyizott fekete felsőjét húztam. Az anyag leheletnyit áttetsző volt, így az apró piros és fehér virágmintákon keresztül átsejlett a fekete melltartóm. Valami azt súgta, hogy ezt vegyem fel. Na vajon mi, vagy inkább ki volt az? Éledező ribi énem. De ezúttal engedtem neki. Mert nagyon tetszett, hogy egy kicsit kihívó legyek. A kacér hang egyfolytában duruzsolt a fülembe.

Itt egy picit kibuktam rá. Mi az, hogy agg szűzként? Tizenhét éves vagyok az ég szerelmére! Van még időm, hogy elveszítsem a szüzességem. Miért fussak bele az első pasi karjaiba, aki felajánlja, hogy “segít”? Mélyet sóhajtottam. A ribi kiröhögött. Oké, majd meglátjuk melyikünknek lesz igaza!

Nono, csak, hogy minden klappoljon, kölcsön adta a felsőhöz passzoló vörös rózsás nyakpántját. Elegánsnak éreztem magam. Talán túl elegánsnak egy diszkóhoz, de nem pasizni jöttem. De igen! Emlékeztetett a hang. Na jó, egy pasi miatt csíptem ki magam. Aki ráadásul hónaljcirkáló volt hozzám képest. Leadtuk a kabátjainkat a ruhatárban és felmentünk a lépcsőn a padlástérre, ahol a két diszkó volt. Amint felértünk, egyszerre tudtam, hogy hiba volt megmosni a hajamat, holnap kezdhetem, előröl, mert bűzleni fog az édes füst és cigaretta szagtól. De tetszeni akartam!

Megkaptuk a pecsétünket, és keresztül vágtunk a tömegen. Tizenegy körül volt, és már rengetegen voltak. A fiúkat nem volt nehéz megtalálni. Általában a hátsó bárpultnál ültek a körasztalok körül. Most is ott találtuk meg őket. Hú de ki csípték magukat! Egytől-egyig ingben ücsörögtek és söröztek. Kádár Peti, az ünnepelt fekete inget és farmert viselt. Sötétbarna haja fel volt zselézve. Kék szemei még tisztán ragyogtak. Hihetetlenül szép szemei voltak, ezt elismertem. De a ribi erre nem kattant úgy rá. Elismerte ő is. Ritkán látni színtiszta tengerkék szemeket, de ő most inkább Csókát gusztálta. Ő is fekete ingben volt és farmerban. Haja mereven állt a zselétől. És hopp! Nini! Fodrásznál volt! Eltűnt a szőkítés! Így még vonzóbb volt, és az az ördögi nő, aki éledezett bennem, kezdett rágerjedni. Sajnos vele együtt én is. Karcsi kivételesen világoskék ingben jelent meg. Kezében kicsi sörösüveget szorongatott.

-Szisztok – intett Peti. Felállt és úgy üdvözölt minket.

-Isten éltessen – adtunk neki puszit. Erre már Laci és Karcsi is felálltak, hogy üdvözöljenek minket illendően. Már említettem, hogy nem vagyok egy nagy puszi párti, de most valahogy nem izgatott a dolog. Érezni akartam a száját az arcomon, a leheletét a bőrömön.

-Foglaljatok helyet. Kértek valamit? – tudakolta az ünnepelt.

Nono egy sört kért, én vodka-narancsot. Barátnőm az ünnepelt mellé ült le a kör alakú asztalhoz, én pedig mellé. Csókával szembe. Hamarosan vissza is jött a pulttól a két kan egy tálcát egyensúlyoztak. Kiosztották az italokat. Megkaptam a vodka-narancsomat és mellé még egy kis poharat is, tele valami áttetsző folyadékkal. Megszaglásztam. Az orrom összerándult. Erős szaga volt. Mi a fene?

-Teguila – válaszolta meg Laci a ki nem mondott kérdésemet. De valószínűleg az arcomra volt írva.

-Aha – bólintottam. Még sosem ittam tequilát. De úgy láttam, hogy mind az ötünk kapott egy-egy pohárkával. De se citrom, se só. Belekortyoltam. Össze is rándultam tőle rendesen. Kirázott a hideg.

Nevetni kezdtek az arckifejezésemen.

-Azt nem kortyolni kell, hanem egy slunggal lehúzni, mint a pálinkát – vigyorgott Laci és ő a sajátját már le is nyelte. Meg se rázkódott tőle. Rutinos.

Kicsit zavarba jöttem. Oké, gyakorlatlan voltam. Nem ízlett.

Csóka egész végig engem nézett. Furcsa tűz égett a szemeiben. Én nem értettem mi az, de a lelkem mélyén megbúvó nő sejthetett valamit, mert bizseregni kezdtem. Megremegett a gyomrom.

Csóka egyszer csak fogta magát és mellém telepedett. Továbbra is mosolygott. Kicsi odahajolt hozzám. Úgy tűnt, hogy Nonoék nem figyelnek ránk. Éppen nagyban beszélgettek.

-Gondolkodtál azon, amit mondtam? – érdeklődött Csóka.

A szám kiszáradt. Bele kortyoltam az italomba.

Ujjai hegyét végig futatta az alkaromon. Libabőrös lettem. Ezen ő elmosolyodott, a másik pedig dorombolni kezdett bennem.

-Nos?

-Igen, gondolkodtam. De nem tudom. Ez elég nagy lépés.

Rossz duma! Te félsz! Vigyorgott rajtam a másik. Szinte hallottam a gúnyos kacajt a fejemben! Levegőt! Úgy éreztem, megfulladok. Ki kellett szabadulnom a füstből!

-Mindjárt jövök, egy pillanat – mondtam a tőlem telhető legudvariasabb hangnemben és elindultam. Átverekedtem magam a tömegen. Próbáltam nyugalmat erőltetni magamra, legalább amíg látótávolságon belül mozgok. De amint tudtam, hogy a tömeg és a füst elnyel, szinte rohantam kifelé. Annyira elvakított a pánik, hogy azt sem láttam, merre megyek. Halvány fogalmam volt róla, hogy a kijárat felé. Ekkor a színpad mellett szó szerint belerohantam valamibe. Vagy inkább valakibe!

-Elnézés, bocsánat – mentegetőztem túlkiabálva a zenét. A színpad szélében kellett megkapaszkodnom, a becsapódás lendülete lesodort a lábamról. Az illető megfordult, én pedig megdermedtem, mint az őz, mikor az autó reflektorfényébe kerül. Kóczán hihetetlenül kék szemei vészesen hasonlítottak is rá! Csak ültem a padlón, ki tudja miben, és bámultam fel rá. Éreztem, hogy a zavar pírja máris elöntötte az arcomat. Csak én lehetek ekkora balfék! Ahogy elnéztem, nem tudtam megállapítani, hogy józan e még. De végül a kezét nyújtotta, hogy felhúzzon a dzsuvából. Hálásan vettem. Ahogy ujjai körülfonták a csuklómat, a másik ismét felkapta a fejét. Friss husi! Egy frászt friss! Talán neked!

-Ne… ne haragudj – motyogtam. Szerintem csak a számról tudta leolvasni. Elnézően mosolygott és megrázta a fejét. Kezében sörös üveget fogott, a másikkal még mindig a csuklómat.

-Én… most inkább megyek – mondtam még mindig zavarban és kihúztam a kezem az ujjai közül. Most még inkább csetlettem-botlottam a kijárat felé. Lehet, hogy meg sem ismert. Igen, biztos! Akkor valószínűleg másként reagált volna. Már lépcsőfordulóban voltam, amikor valaki utánam kiáltott a mosdó felöl jövet.

-Patrícia!

Nem tudtam, hogy nekem szóltak e. De nekem sürgősen levegőre volt szükségem. Kirontottam az ajtón. Kint jó páran ácsorogtam. Ittak, beszélgettek, vagy épp hánytattak valakit, vagy mind a hármat ebben a sorrendben. A hátamat a falnak vetettem. Csak pár pillanattal később érzékeltem a hideget. Két karomat fázósan összefontam magam előtt, fejemet szintén a falnak koccantottam és mélyeket lélegezve néztem a csillagos eget.

Ekkor valaki megragadta a karomat. Én összerezzentem. Hírtelen azt hittem, hogy Csóka vagy Balázs jött ki utánam. De amint oldalra néztem, halvány mosoly jelent meg a szám szegletében. Ismerős zöld szemek és szőke haj. No meg a bariton hang, ami jólesően végigborzongatja egy lány minden idegszálát. Angyalgróf állt mellettem mosolyogva, de némi aggodalom tükröződött rajta.

-Patrícia, jól vagy?

Ő volt az egyetlen fiatal ismerősöm, aki a teljes nevemen szólított. És míg a tanáraim szájából ijesztően hangzott, az övéből valahogy simogatónak tűnt.

-Igen, jól vagyok.

-Az előbb odabent rád köszöntem, de te csak futottál tovább.

-Bocsánat, nem hallottam – füllentettem. Ez mégiscsak jobban hangzott, mint az, hogy nem akartam megállni!

-Miért futottál úgy? – kérdezősködött tovább.

-Csak levegőzni akartam egy kicsit. Sokáig nem bírom abban a füstben. Legszívesebben betiltatnám a szórakozóhelyeken a dohányzást!

-Na igen, de ez képtelenség. Akkor a tulajok nyugodtan be is csukhatnák a helyeket – vont vállat Angyalgróf. – Hogy vagy mostanában?

-Köszönöm meg vagyok. Mint látod – mosolyogtam. Elég közel álltunk egymáshoz, hogy a macska ismét hegyezni kezdje a füleit. Torkából mély morgás hangzott fel. De csak dorombolt.

Basszus! Neked mindegy, hogy ki csak férfi legyen? Háborodtam fel. Lehet, hogy ez kívülről is látszódott, mert Angyalgróf hirtelen megszólalt.

-Még mindig haragszol a nyári dolog miatt? – bűnbánóan lesütötte zöld szemeit.

-Kicsit rég csókolóztunk már, nem? – kérdezte a macska.

De, gondoltam. Hiányzott is az érzés.

-Akkor mire vársz még? Csókold meg. Csak oda kell hajolnod hozzá.

Isten bizony, már valóban hajoltam. Ő rám nézett és láttam a zöld szempárban a hajlandóságot. Ám ekkor valahogy a felszínre tudta küzdeni magát a józan eszem. Hála az égnek!

-És a barátnőd, hogy van? – kérdeztem megköszörülve a torkomat.

-Őőőő… már mással járok – mondta ő is megköszörülve a sajátját. – Kiderült, hogy Ildi még mindig a volt szerelméről ábrándozik.

A tekintete bántott volt. Át akartam ölelni, semmi hátsó szándék nem volt bennem. Na igen, bennem semmi, na de benne… És nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni egyikünket sem. Bár sejtettem, hogy ő imádja a kellemetlen helyzeteket!

-Sajnálom, ilyen előfordul.

-Igen, elő. De a mostani barátnőm, Andi, ő… ő…

-Az igazi? – fejeztem be.

Elmosolyodott.

-Ennyire nyílván való?

-Nem, ennyire kiszámítható vagy. Ezt már hallottam tőled – mosolyogtam. Egyre jobban rázott a hideg. Jobbnak éreztem, ha bemegyek. Angyalgróf felajánlotta, hogy felkísér, de csak gyorsan, nehogy a barátnője meglásson minket és félreértse a helyzetet. Mint azt elárulta nekem, szerette volna megkérni Andi kezét. Erre elkerekedtek a szemeim. Mennyi is volt Angyalgróf? Tizenkilenc éves? Nem korai még a lánykérés? Habár emlékeim szerint, mintha azt mesélte volna, hogy régebben már eljegyzett egy lányt, de nem tartott sokáig, a lány megcsalta, dobta. Ő pedig összetört. Valamikor akkortájt akadtunk össze. De talán jobb is, hogy nem velem vigasztalódott. Nem tartom magam túl empatikus embernek, és egy Halak férfi mellé ilyen nő való. Aki meg tudja őt érteni. És az nem én vagyok.

A pultnál elváltunk. Én a tánctér másik oldalán küzdöttem vissza magam az asztalunkig. Igyekeztem Kóczánt elkerülni. Nem volt kedvem ismét belé futni. De a tömegen keresztül azért észrevettem. Ott ült az egyik bokszban, keze előtt sörös üveg, épp egy rövid, feketehajú lánnyal beszélgetett, aki mellette állt a tartógerendának támaszkodva. Felismertem benne az egyik általános iskolás osztálytársamat. Melitta. Ha összefutnánk az utcán, biztos, hogy már nem ismerne meg, bár ki tudja. Fő az optimizmus. J Balázzsal volt még Guba is és egy ismeretlen szőke srác. Félhosszú haja volt, hullámos. Látszott, hogy rég látott ollót. A fülét súrolta. Kicsit álmatagnak tűnt. Talán csak részeg volt. Valaki nekem jött. Ez magamhoz térített egy kicsit. Lecuppantottam szemeimet Balázsékról, majd mentem az asztalunkhoz. Csóka mosolyogva fogadott. Nono kicsit értetlenül nézett rám.

-Merre jártál? – kérdezte Nono.

-Csak szívtam egy kis friss levegőt.

-Ennyi ideig?

-Találkoztam Angyalgróffal. Vele beszélgettem – most miért hazudjak?

Ezzel a válasszal megelégedett, nem kérdezett többet. Ismerte Angyalgrófot. Iskolatársak voltak, kettővel járt felette a srác. Ismét beszélgetésbe merült Petivel. Nagyon jól elvoltak. Felvontam az egyik szemöldököm.

-Mi történt, míg nem voltam? – fordultam Karcsi és Laci felé.

-Csak beszélgetnek – felelte Karcsi. – Jól megvannak – belekortyolt a sörbe.

Csóka kicsit közelebb hajolt hozzám. Ezúttal nem ellenkeztem és meg sem borzongtam.

-Petinek tetszik – mondta.

Ez mosolyt csalt a számra. Örültem neki. Ha összejönnek az, két dolgot is jelentett:

Ad1: Nonót végre boldognak tudhatom.

Ad2: Túlságosan el lesz foglalva ahhoz, hogy engem pesztráljon, és a lelkiismeretemet játssza.

Reméltem, hogy összejönnek.

Éjjel kettő körül szedelőzködtem, hogy haza menjek. Elbúcsúztam a két fiútól. Nono és Peti felajánlotta, hogy haza kísérnek. Úgyis kellett egy kis idő, hogy kitisztuljon a fejem.

A kapu alatt búcsút vettem tőlük is, majd felmentem. A sminkem levakarása után csak ültem pizsamában az ágyam közepén, magam köré csavartam a paplanomat és gondolkodtam. Ez a macska már túl messzire megy! Egy pasira még rendben, hogy rámozdul, de, hogy mindjárt háromra egy azon éjszakán, egy órában! Elég volt! A végére kellett járnom! És csak egy emberhez fordulhattam, akiben maradéktalanul megbíztam. Anyuhoz!

Huszonkilencedik fejezet:

Természetesen Seter másnap semmire sem emlékezett, vagy legalábbis felém, nem mutatta. De Didóék normális viselkedése még a másnaposság ellenére sem szűnt meg. Semmit sem értettem. Nono sem. De Tami az egyik szünetben megmondta a tutit, még kérdeznem sem kellett.

Odajött hozzám, leült, érdeklődött valamiről a tegnapi bulival kapcsolatban, majd csak úgy mellékesen megjegyezte:

-Pat, úgy megváltoztál.

Felvontam az egyik szemöldököm, de mosolyogtam.

-Tényleg?

-Életvidám vagy. De így sokkal jobban szeretünk. Maradj ilyen.

-Majd igyekszem – vigyorogtam vissza rá.

Megkaptam, tehát a választ egy még fel nem tett kérdésre. Oké, igaz, hogy a múlt évben depressziós voltam, élni sem nagyon akartam, elbújtam minden és mindenki elől. Csak Nonot engedtem magamhoz közel. De hát ki nem lett volna a borús az én helyzetemben? Na persze ez is emberfüggő. De legalább megoldódott. És ezért sokat köszönhetek a szüleimnek, két Tündi barátnőmnek és Nononak is. És persze ott van még Páter is. Bár neki így személyesen nem köszönném meg. Még hülyének nézne. J De a többieknek mind meg fogom, ígérem!

Az elkövetkezendő időszakban összebarátkoztunk még három új fiú osztálytársunkkal. Csóka Lacival, Kádár Petivel és Németh Karcsival. Igazából Lacival beszélgettünk sokat. Nono kezdte el. Arra már nagyon nem emlékszem, hogy miként. De szünetekben sokszor hátrajött hozzánk, a gyakorlatoknál pedig általában együtt dolgoztunk.

Egy ilyen eset igencsak emlékezetesre sikerült közöttünk. Éppen a fehérrépákat szedtük ki a földből hátul a tankertben. Négyen dolgoztunk együtt. Nono, Laci és egy Robi nevű nagydarab srác. Ő volt a legidősebb az újak között. A beszédtéma mi más lett volna, mint a szexuális élet. Mégiscsak a két nem képviselői voltunk, ilyenkor akaratlanul is a szexre terelődik a szó. Nonoval a majdnem fagyott ágyásban térdeltünk nagykabátban. Bár csak október közepe volt, mégis fagy közeli állapotok uralkodtak. A kiásott pasztinákokat szaporító ládákba pakoltuk. Picik voltak. Talán a szeptemberben elültetett magokból fejlődött ki és most azért kellett begyűjtenünk, nehogy a fagy megölje őket. Tavasszal majd jöhet a dugványozás! J

Laci az ásóra támaszkodott, ahogy azt jó magyar munkáshoz illik. Minket nézett vigyorogva.

-Na és szüzek vagytok még?

Nonoval egyszerre állt meg a kezünkben a munka. Egymásra néztünk. Nono aztán Lacira.

-Erre nem válaszolók – vigyorgott sejtelmesen. – Találd ki.

Laci annyiban hagyta, nyílván arra jutott, hogy nem, mert nem piszkálta tovább. Rám nézett.

-És te Pat?

Lehet, hogy elpirultam, mert szélesen vigyorogni kezdett. Fene a pofámat, hogy lehetek ilyen kifejező? A pasztinákok keresésére koncentráltam. Az ujjaim kicsit elfagytak a hideg földben való turkálástól. Most mégis mit mondhattam volna? Erre mit lehet? Igen, még az vagyok, de szívesen venném, ha valaki dömöckölne velem végre! Zengett a fejemben a saját hangom. Már ettől zavarba jöttem. Skizofrén lettem? Azt szokták mondani, hogy az Ikrek emberben kettős személyisége van, de az enyém eddig kussolt. Nagyon mélyen el volt temetve. Azt se tudtam igazából, hogy létezik. Egészen a gólyaavatóig! Azóta pedig éli világát, és ha valami vonzó hímet lát, már ágaskodik, és dorombolva dörgölőzni szeretne. Hogy kerülhetett felszínre egyáltalán?

-És nem akarod elveszíteni? – hallottam magam felett Laci hangját.

De igen! De igen! Összeráncoltam a szemöldököm. Kuss! Próbáltam összeszedni pár értelmes mondatot, hogy kielégítsem a kisördögöt magamban és nem is nézzenek hülyének.

-Miért kérdezed?

Na! Vissza az egész. Ennél hülyébb kérdést fel sem tehettem volna.

-Talán segíthetnék – hallottam a hangját.

-Mintha a szüzesség valami betegség volna – csóválta a fejét Robi. Megvakargatta szépen ápolt sötétbarna körszakállát. – Egyáltalán miért mondják azt, hogy elveszíteni? Az nem egy tárgy.

Fogd már be Robi! Épp dömöckölési ajánlatot kapok! Ordított a kacér énem, és még a hangosan ki nem mondott szavakba is belepirultam. Még a hideg szélben is éreztem, ahogy a forróság elönti az arcomat.

Bár ahogy felnéztem, mintha Robi hangosan kimondott gondolatai elterelték volna rólam a többiek figyelmét. Épp azon vitatkoztak, amit mondott.

-Az sem pontos kifejezés, hogy elvették – kavarta tovább Robi.

-Akkor te mégis mit mondanál rá? – kíváncsiskodott, Nono. Felállt, hogy ne törjön ki a nyaka, amint Robi szemeibe néz.

-Nem tudom.

-Akkor miért feszegeted?

Na ezek ketten alaposan belemelegedtek a vitába, gondoltam felnézve. Lacira pillantottam. Ő vigyorogva csóválta a fejét, majd felém fordult. Összeugrott a gyomrom.

-Ha meggondolnád magad, áll az ajánlatom. Jó nagy ágyam van.

Csak az ágyad nagy? Ez már megint nem én voltam. Na jó, részben, végül is hozzám tartozik a ribi is, ami ki akar szabadulni belőlem. Csak néztem Lacit, mintha ráfeledkeztem volna. Pedig most a másik részem vette alaposan szemügyre.

Na igen, végigmértem Csókát. Ovális arca volt, kicsit szögletes állal. Orra egyenes volt, szemei tágak, mandula alakúak és meleg barnák. Hasonlóan, mint az enyémek. Szemöldökei vékonyak voltak és szépívűek. Homloka magas. És a szája! Oh! Tudtam volna csüngeni rajta ítéletnapig is! Az alsó teltebb volt, de a felsőre sem panaszkodhatott. Álla, innen is láttam, enyhén borostás volt. Haja zselézett, de az az idétlen szőkítés belerondított az összképbe.

-Na ne mond, hogy nem indul be a fantáziád! Akkor hazudsz!

Na ja! Vágtam vissza. Valóban jól néz ki, csak az a baj, hogy egy hetven magas volt. Vagy inkább alacsony? Passz! Minden esetre nekem kicsivel a vállam fölé ért.

-Na és? Nincs az a hegy, amit ne lehetne megmászni! – nevetett kajánul. Élvezte a helyzetet. Mintha egy tőlem teljesen különálló ember bújt volna belém. Megijesztett. Ezt, muszáj lesz megbeszélnem anyuval.

Mire újra érzékeltem a külvilágot, Csóka még mindig engem nézett. Egyik bakancsos lába az ásón pihent, két kezével a nyélre támaszkodott, állát pedig egymásra tett kézfejein pihentette. Engem nézett és láthatóan nagyon jól szórakozott. Csak nem rajtam? Talán kiült az arcomra, ahogy magammal viaskodom?

-Nos? – kérdezte csendesen.

Nonoék felé néztem. Egyelőre még vitatkoztak.

-Még meggondolom – mondtam ugyan olyan csendesen, majd összesomolyogva folytattuk ketten a munkát. Ő forgatta fel a földet, én pedig szedtem a fehérrépát.

Végül Nono és Robi is észrevették magukat. Próbáltunk semleges témát választani, de nem sikerült. Mindig visszatértünk a szexhez! J

Huszonnyolcadik fejezet:

Több változás is bekövetkezett, amiket eddig nem nagyon vettem még észre. Az egyik, hogy a koleszosok sokkal normálisabbak voltak velünk. A végén még megérem, hogy, megkomolyodnak? Áh! Soha! Itt más történt! Abban biztos voltam. És utána is akartam járni, csak még azt nem tudtam, hogy hogyan.

Csak ültünk irodalom órán, mint a tök és ismerkedtünk az új tanárunkkal. Jó fej nőnek nézett ki. Vastag szemüveget viselt, rövid barna haja egy merő göndörség volt. Termete pedig? Hajaj! Akkora volt ő állva, mint én ülve. De komolyan. A dumája is jó volt, úgy éreztem ez valóban egy jó év lesz. Élettel telinek, csinosnak és mindenre késznek éreztem magam. Mélyet sóhajtva léptem ki az épületből szünetben az udvarra. Az ismerős kép tárult elém. A kijelölt dohányzó helyen körülbelül a háromnegyed diákság kint ácsorgott. A füst csak úgy kavargott körülöttük. Leültem a konyha kijáratához tartozó lépcsősorra és élveztem a napsütést. Nemsokára, Nono is csatlakozott hozzám. Beszélgettünk. Néztük a ki-be mászkáló embereket.

-Neked is feltűnt a változás? – kérdezte egyszer csak Nono.

-Mármint?

-Eltelt már majdnem egy hónap, de Didóék még egy rosszmájú megjegyzést sem tettek.

-Igen, feltűnt – bólintottam. – Talán változtak a nyáron. Vagy a mi hozzáállásunk változott. Nem tudom. De egyszer biz Isten, rákérdezek.

Nono nem szólt, de bólogatott. Két karját összefonta mellei előtt, arcára némi rosszkedv költözött ki. A dohányzó felé nézett. Követtem a tekintetét.

Hát igen, van, ami sosem változik, csóváltam a fejem.

Kóczán ácsorgott a dohányzónál barátai társaságában. Szokásos piros garbójában volt. A haját még mindig nem hidrogézeztette ki. Pedig azt hittem, hogy csak simán elfelejtette. De úgy tűnt, hogy leszokott róla. Már nyáron a TESCO-ban sem látta majdnem fehér hajjal. Természetes szőkén ácsorgott a napon. Hol búza, hol arany szőkének láttam. Talán csak a fény játszik az érzékeimmel. A bőre fehéres volt, mint aki nem igazán ment nyáron napra. És a régi deszkásgatya helyett, melyet a pasik általában letoltak az ülepük alá, most férfi trapéznadrágot viselt. Mélyet sóhajtottam. Úgy tűnik, nem csak mi változtunk.

Ekkor Nono oldalba bökött a könyökével.

-Vigyázz mielőtt elcsöppenne a nyálad – mondta, de a gúny mellett némi rosszallás is megbújt a hangjában.

Kicsit megráztam a fejem és lecuppantottam a szemeimet Balázsról.

-Mintha egy kis élt éreztem volna a hangodban – jegyeztem meg.

-Én meg mintha úgy tudnám, hogy neked egy bizonyos Páter Attila tetszik.

Mélyet sóhajtottam.

-Csak kíváncsi voltam, hogy miért komorodtál el az előbb. Azért néztem oda. Kicsit ráfeledkeztem egy régi szerelmemre. Az még nem bűn.

-De ha már elfelejtesz levegőt venni, az nem normális – csipkelődött Nono.

Igaza volt, mikor oldalba bökött, jöttem rá, hogy egészen addig benntartottam a levegőt. Nem hiszem el, hogy még mindig elakad a lélegzetem Kóczán láttán. Megcsóváltam a fejem.

-Ne félts Nono, soha többé nem leszek olyan, mint egy agy halott, Kóczán miatt.

Komoran bólintott. Mintha azt olvastam volna ki a tekintetéből, hogy “nem ám, mert nem is hagyom!” Huh, kirázott a hideg tőle. Talán nem bízott bennem? Ahogy újra Balázsra néztem és a finom remegés végig futott a testemen és állt minden szőrszál a karomon, már magamban sem nagyon bíztam!

Hamar eljött a gólyaavató, amit már sokan vártunk, kivéve persze az elsősöket. J Nonoval érkeztem. Ki is csíptük magunkat az avató utáni diszkóra. Nono égkék toppot és többzsebes trapézfarmert húzott, a nyáron vállig kurtított haját sok bonyolult fonatba rendezte. Én mintha teljesen kivetkőztem volna önmagamból! Katonazöld oldalzsebes trapéz kartongatyát húztam, nyakba akasztható, világos drapp, elől fűzős toppot, melynek merész kivágása belátást engedett a melleimre. Épp, hogy figyelemfelkeltő volt. Föléje, hideg esetére való tekintettel, egy cakkos ujjú sötétbarna indiáninget hoztam, de egyelőre nem vettem fel. Hosszú hajam a hátam közepét verdeste. Mikor beléptünk a koleszt és az ebédlőt összekötő folyosóra, ahol már többe is várakoztak, megpillantottam Balázst. Guba nevű haverjával állt az ebédlő ajtajában és a készülődést nézte. Drapp színű zibbzáras garbót viselt a sötétkék trapézfarmerral, és bordó sportcsukát. A frufruja a zselétől ismét az égnek állt. Nonoval úgy döntöttünk, hogy nem várunk tovább, bemegyünk. Be kellett volna oldalaznom Guba mellett, ha Balázs nem kapcsol, és nem húzza félre barátját. Közben alaposan végigmért, tetőtől-talpig, de ezt már csak Nono konstatálta miután letelepedtünk osztálytársaink mellé.

-Valóban? – kérdeztem a képemen valami idétlen, elégedett vigyorral. Hátra pillantottam az ajtó felé. Kóczán ott állt és rám nézett. De szinte azonnal félre is kapta a tekintetét. Ez megmosolyogtatott, de csak magamban mertem. Végül valahol mögöttünk ültek le, miután befutott Rádler és Szabolcs is.

Kóczánék évfolyama rendezte az avatást, de ők nem vettek részt benne. Csak megfigyelőként. Végre bevonultak az elsősök tiszta fehér ruhában, mi pedig hujjogva tapsoltunk. Mindenki. A műsor vagy másfél órán keresztül zajlott. Láttunk lisztfújásos ping-ponglabda keresést, szájjal való lufi borotválást. Olyat is, hogy egymás fogát mosták meg egymásnak háttal ülve. Végül név szerint megkapták a gólyabizonyítványukat! Az enyém már rég elveszett. A trehányságom miatt, ezt beismerem.

A gólyák eltűntek átöltözni, a szervezők pedig hozzáláttak, hogy átrendezzék a helyet a diszkónak.

Nonoval kint ültünk a folyosón, Gyöngyi nevű osztálytársnőnk telepedett le mellénk. Vigyorgott rám.

-Basszus, Koczán egész végig téged lesegetett – akkora vigyor terült szét az arcán, akár a Nagyalföld.

-Honnan veszed?

-Az ajtóban álltam és láttam.

Hihetőnek hangzott. Szimplán vállat vontam, hogy ha akar valamit, majd ő lép, de a belső énem ugrándozni kezdett örömében. Kóczánnak csorog a nyála! Kóczánnak csorog a nyála! Szajkózta folyamatosan. Alig tudtam lelőni, nehogy eláruljam magam. Nono elevenen megnyúzott volna. Legalábbis azt hittem.

Hamarosan elkezdődött a buli. A zene dobhártyaszaggatóan üvöltött, a basszus a gyomromban lüktetett még a folyosón állva is. Nem sűrűn mentem be táncolni, sokkal jobb mulatság volt Ő Szőkeségét tanulmányozni.

Közben még érkeztek emberek, akik csak a diszkóra jöttek. Nem lehetett túl jó a kapuba állított polgárőrök ellenőrzése, mert egy-két ember alatt igencsak mozgott a talaj.

Megcsóváltam a fejem. Nem értettem soha, hogy miért kell valakinek merev részegre innia magát, hogy élvezzen egy bulit. Ezen akkor kezdtem el igazán törni a fejemet, miután egyre sűrűbben jártam Tüncivel szórakozni. Ő minden egyes alkalom előtt be akart rúgni, engem pedig próbált vinni magával. De ez sosem volt ínyemre. Ha alkoholizáltam is, a gyomrom mindig megálljt parancsolt. Így tudtam, hogy még egy vodka-narancs vagy tequila és dobom a rókát.

Ilyen állapotban esett be Seter a koleszos csajok társaságában. Hellót intettek és letelepedtek hozzánk. Velük tartott Tami is. Fekete nyakba köthető toppot viselt, mely egy kicsit slankított amúgy hatalmas mellein. Barna hajában friss téglaszínű melírcsíkokat rakatott. Üdvözölt minket. Nononak három puszit cuppantott. Ez nem volt meglepő, ők jóban voltak, régebben mi is, de aztán tizedikben valahogy megszakadt a kapcsolat. Ha jól emlékszem, Kóczán miatt. Aztán hajolt hozzám is vigyorogva. Ez már meglepő volt. Talán csak a pia váltotta ki belőle? Minden esetre viszonoztam a puszit, amit azért annyira nem szeretek. Sosem voltam egy pusziszkodós fajta. Nekem a puszi túl meghitt. Ritkán szoktam adni. Inkább csak alkalmakkor. Persze szüleimnek minden nap adok, de ők mégis csak a szüleim!

-Szia Pat! – vigyorgott bele a képembe. Éreztem a vodka-narancs és a sör szagát. – De jól néztek ki.

Kicsit felszaladt a szemöldököm. Nem tudom észrevették e, minden esetre senki sem szólt. Összenéztem Nonoval. Ő megvonta a vállát. A szemünkbe volt írva:

-Most meg mi folyik itt? – volt az én kérdésem.

-Fogalmam sincs, ne engem kérdezz – felelték az ő szemei és még a vállait is megrántotta.

-Merre jártatok? – kérdeztem Tamit.

-Vitorlásba – vigyorgott. – Jó volt a hangulat. Igaz csajok?

Didóék vigyorogva bólogattak.

-Kár, hogy nem voltatok ott – ezt már Didó mondta.

Ha nem figyelek oda, az állam már a járólapon koppant volna! Mi a pokol folyik itt? Kik vagytok ti, és hol vannak a régi osztálytársaink?!

-Huh, be kéne menni, táncolni – pattant fel Sziszi, már amilyen gyorsan a részegek tudnak. –Gyertek ti is – kapta el a csuklóm és vonszolt magával. Kóczán értetlen pillantását még elcsíptem a szemem sarkába. Valószínűleg ő sem értette hová vonszolnak. Biztos voltam benne, hogy mikor régebben sokat beszélgetett a koleszos csajokkal, elmondtak mindennek. És most hírtelen száznyolcvan fokos fordulat és a puszi pajtásaim akarnak lenni. Ha megkérdezné, hogy mi ez a hírtelen váltás, biz isten csak pislognék rá, mint pocok a lisztben.

Elnyelt minket a vanília illatú füst. A techno dübörgött a fejemben. Többen önfeledten táncoltak körülöttünk. Az elsősök egy csoportba verődtek. Nem akartak vegyülni. Talán ha nem szégyellték volna, még meg is fogják egymás kezét. Nem hibáztattam őket, anno én is így meg voltam szeppenve és igyekeztem a társaimmal maradni. És most, két év elteltével a társaim társaságában vagyok megszeppenve. Telt az idő, Nonoval ismét visszaültünk a folyosóra. Gyöngyi velünk tartott. Csak vigyorogni tudott. Lehet, hogy ő sem volt szín józan.

-Már megint téged bámult az ajtóból – vigyorgott elégedetten. Mintha az anyám lett volna, és éppen annak örül, hogy a lánya esélyes egy jó partira.

Arra a bizonyos jó partira sandítottam. Ő csak ült a büfé melletti pulton és osztálytársnői gyűrűjében beszélgetett. Hány nő képes így rá tapadni? Én is ilyen voltam, csak a tapadó korongok hiányoztak rólam? Abszolút nem figyelt rám.

Gyöngyire pillantottam.

-Biztos, hogy őt láttad? Azon a muff kordonon képtelenség áttörni – mondtam.

-Csak nem rég gyűltek köréje. Akkor ne hidd el – vont vállat a szemüveges lány. Nem volt megsértődve. – De szerintem tetszel neki.

-Aha, persze – morogtam és ismét Kóczánra néztem. Még csak felém sem fordult. Úgy tűnt, hogy igencsak lekötik a rajongói. Mintha egy-két elsőst is láttam volna ott.

Ekkor Seter jelent meg a látómezőmben. Odamentem hozzá mosolyogva, kicsit csipkelődni akartam. Mikor meglátott, elmosolyodott ő is. Nem hallottuk egymást túl jól, ezért odahajoltam a füléhez. Ekkor két marokkal ragadta meg a fenekemet. Én, egyrészt a döbbenettől, másrészt a hirtelen mozdulattól, megbillentem és a vállában kapaszkodtam meg. Külső szemlélőként úgy festhettünk, mintha Seter épp magához ölelt volna. Pedig ez nem egy ártatlan ölelés volt. Hanem egy szenten taperolás.

-Te is inni voltál Tamiékkal? – kérdeztem, csak, hogy végre kinyögjek valamit.

-Igen, miért? – a hangja doromboló volt. A lehelete a nyakamat csiklandozta. Bele borzongtam az érzésbe. Ritka érzés volt, mikor egy meleg lehelet megborzolja a bőrömet. Le kellett hunynom a szemeimet. A francba! Gondoltam. Mostanság a legtöbb hímnemű egyed ilyen idegborzoló hatással volt rám. Csak kicsit hozzám kellett érni, és máris megborzongtam.

-Csak kérdeztem.

Most örültem először, hogy dübörög a zene és elnyomja a hangom rekedtségét. A vágy kezdett eluralkodni rajtam. És az csak rontott a helyzeten, hogy elkezdte simogatni a fenekemet. Nem szégyelltem a hátsómat, kicsi volt és izmos, alaposan megizzadtam érte a konditeremben. De mégis zavarba jöttem. Jézusom! Nyögte a belsőm vékony hangon. Kicsit megmarkoltam a vállát, mikor rángani kezdett az alhasam és vele együtt minden intim izmom. Reméltem, hogy nem pirultam el.

Hála az égnek Tami vetődött ki az éttermből, szó szerint, ugyanis megbotlott egy székben. Seterrel szétrebbentünk és ugrottunk, hogy felsegítsük Tamit. Ő pedig csak nevetett ezen az egészen. Biztos voltam benne, hogy nem kicsit részeg. Végül már én is nevettem, mikor rám támaszkodott. Még azt is nevetve közölte, hogy nehezen bír ráállni az egyik lábára. Nyílván az esés miatt. Odakísértük a pulthoz, hogy üljön le. Csak Kóczánék mellett volt hely. Nem volt más választásom. Tamit felsegítettük a pultra. Seter mellé ült én pedig felajánlottam, hogy megkeresem Didóékat. Tami igencsak sírt utánuk.

Kóvályogtam a füstben, alig láttam, érdeklődtem másoktól a csajok után, de senki sem látta őket. Kimentem hát újra a folyosóra. És mit ad isten? Didó már ott ült Seter és Kóczán között. Fejére valamikor az elmúlt fél órában szerzett valahonnan egy fekete ausztrál kalapot. Így már csont feketében volt. Oda mentem, mert Tamit sehol sem láttam.

-Hol van Tami? – érdeklődtem Didótól.

-Szisziék felvitték a szobába, hogy valami hideget tegyen a bokájára.

-Értem – bólintottam. Azt már nem kérdeztem meg, hogy ő miért nem tartott velük. Mutató ujja föl-alá járt Seter feje mögött. A tarkóját cirógatta. Az előbbi után már vártam, hogy a srác dorombolni kezd, de nem tette, csak mosolygott. Zöld szemei résnyire nyitva voltak és engem nézett. Kóczán szintén, ezt fél szemmel láttam. Mélyet sóhajtottam. Tudtam, hogy látta az előbbi nagy jelenetünket Seterrel. De rá már nem mertem nézni közben. Ekkor Seter átölelte a derekamat és odahúzott. És lám, két keze megint a fenekemen landolt. Mi ez a segg mánia? Didó csak vigyorgott. Semmi féltékenység nem látszódott rajta. Tovább cirógatta a szőkített hajat. Seter feje a vállamon pihent, szája a nyakamon. Én megdermedtem. Valószínűleg, ha férfi volnék, már keményen állnék, mint a betonoszlop. De szerencsére nő vagyok, és Isten ajándéka, hogy rajtunk nem látszik, ha ráizgulunk valakire. Mert sajnos ez volt a helyzet. Röstellem, mert ráadásul Kóczán szeme láttára történt mind ez. Nagyon nem is mertem rá nézni. Didóra viszont rá néztem. Mintha noszogatott volna a tekintetével. Na. Mire vársz még? Két karom önálló életre kelt. Körülöleltem Seter széles vállait. Álltában is majdnem akkora volt, mint én, talán két centivel alacsonyabb. De most ültében, ugyan ennyivel nagyobbnak tűnt. Simogattam a hátát. Didó abbahagyta a cirógatást. Nézett minket. Seter egyik keze a fenekemen maradt, a másik a hátamat cirógatta. Mély levegőt kellett vennem. Szédültem. Mi a fene van én velem? Pedig esküszöm, hogy egy csepp alkoholt sem ittam. Már a hajamat cirógatta. Kicsit eltávolodtam tőle, csak, hogy ránézzek. Ő is felemelte a fejét. A lábai között álltam. Csak pár centi választott el az ágyékától. Forró volt a levegő, a karomon mégis vigyázban álltak a szőrszálak. Csak néztem. Vonzottak magukhoz azok a tiszta zöld szemek. Még sosem láttam igazi zöldszemű embert. A pupillái ki voltak tágulva, akár egy kút sötét szája, ha nem vigyázol, és túl mélyre hajolsz, a végén még átbillensz a peremén és belezuhansz. És akkor már nem nagyon van kiút! Ő sem mozdult, csak nézett. Nem tudom, mi játszódhatott le az alkohol ködös agyában, de attól, ami az enyémben, a pokol tüzén fogok perzselődni! Még sosem kívántam ennyire, hogy megcsókoljanak. Soha eddigi életemben! Az ajkai csupán pár centire lehetett az enyémtől. Aztán összeértek. Mintha szikrák pattogtak volna közöttünk. Köd ereszkedett az én agyamra is. Szorosabban magához ölelt. Nyelve a számba siklott, körülölelte az enyémet. Szédültem. Számat megtöltötte a mézes barackpálinka édes aromája. Határozottan emlékszem. Mintha süket és vak lettem volna egy pillanatra. Semmit sem hallottam, csak a saját dübörgő szívverésemet. Aztán még valamit.

-Hát te meg mit művelsz más ember lányával? – a hang gúnyos volt és rémesen ismerős. Kiszakított az édes, szédelgős közegből. Újra hallottam a diszkó dübörgését, az emberek beszélgetését. Seter még mindig centikre volt tőlem és néztük egymást. Hallucináltam volna? Az édes ízt még mindig a nyelvemen éreztem, de senki sem nézett furcsán, senki sem tett megjegyzést azon az egy emberen kívül. Hűvöset nem éreztem az ajkaim körül, amit a nyál hagyott volna ott egy ilyen csók után. De akkor honnan ez az édes íz? Aztán eszembe jutott a füstgép, és, hogy az étterem közelében vagyunk. Lehet, hogy csak a füst aromája ült meg a szájpadlásomon! Igen, biztosan csak az!

Seter végre lebírt cuppanni a szemeimről és a kérdés irányába fordult. Amit természetesen Kóczán vágott oda. Az ő hátáról is egy részeg csaj csüngött le, két karját Balázs nyaka köré fonta. Olyan volt, akár egy batyu.

Mikor odafordultam, Kóczán inkább engem nézett, mint a még mindig a derekamat ölelő Setert.

-Semmi különöset – felelte.

-Nyugi apa, tudok vigyázni magamra – ezt én mondtam? Tényleg? Úr isten! Mi van velem? Mit kevertek bele a vanília füstbe? – Csak nem féltékeny vagy? – na jó! Elég legyen! Rivalltam rá a belsőmre! Ez nem én vagyok! Dehogy is nem! Lelki szemeim előtt a saját arcom jelent meg és elégedetten vigyorogva bólogatott. Isten hozott!

Kóczán nem felelt a kérdésemre és én csak vigyorogtam tovább.

-Rendben kislányom, te tudod, de azért jobban is megválogathatnád az udvarlóidat – csipkelődött.

Most így visszaemlékezve, talán itt kezdődött minden!

Huszonhetedik fejezet

Amerre csak néztem, mindenhol láttam ünneplőbe öltözött fiatalokat. Néhányan a megállóban is várakoztak. Köztük legnagyobb örömömre Nono is.

Üdvözöltük egymásra, majd felültünk az időközben megérkező buszra.

-Kíváncsi vagyok az új elsősökre – mondtam.

-Én is – bólintott.

Ahogy haladtunk a megállókban, egyre több osztálytársunk csatlakozott hozzánk.

A kapu felé menet izgalom szorította össze a torkomat. Látni akartam Balázst! Átléptük a kaput. A szokásos látvány tárult elém. A parkolóban a közel kétszáz diák sorakozott mind, mind egyenruhában. Kicsit odébb a szülők akik elkísérték az új kilencedikeseket. Átverekedtük magunkat a szülők sorfalán és megkerestük a helyünket Nonoval.

Szeptember harmadika volt a nap pedig vakítóan sütött. Előkerestem a napszemüvegem és felraktam, hogy lássak is valamit.

Odaköszöntem Didóéknak. Különös módon nem zavartattam magam. Természetesnek tűnt. Végülis az osztálytársaim még két évig.

Felcsengett a himnusz, majd az igazgatónő belekezdett beszédébe. Többen morogtak körülöttem, hogy nem hoztak túlélő csomagot és kispárnát.

Miközben köszöntötte az új diákokat eszembe jutott, hogy én hogyan éreztem magam gólyaként az évnyitón.

Bizony remegett kezem-lábam, úgy éreztem nem bírnak el a térdeim. A gyomrom pedig dupla görcsben volt. Próbáltam higgadtan és barátságosan viselkedni. Végülis minden leendő osztálytársam hasonlóan érezte magát.

Mire felocsúdtam a merengésből, már a Szózat szólt.

Kicsit megráztam a fejem és körbenéztem. Két sorral mellettünk, megpillantottam azt a szőke fejet amit kerestem. De fura mód nem volt olyan vakítóan hidrogén szőke. Olyan volt, akár a szélben hullámzó búzamező, mely már az aratásra vár. Frufruja enyhén felzselézve meredt a makulátlan ég felé. Csak néztem és figyeltem magam kívülről.

Óh, nem. Semmi különöset nem érzek. Csupán a szokásos női reakciók, mikor az ember lánya egy vonzó hímet lát! Ez már igen! Ez haladás! Gratulálok Pat!

Míg gondolatban megveregettem a saját vállam, szembe nézett velem.

Rámosolyogtam és előre fordulva elindultam a többiekkel befelé az osztályterembe. Meg sem vártam a reakcióját.

Leültem Nono mellé a szokott helyemre, ablakfelőli padsor, legutolsó pad, ablak felöli szék. Jól elbújva a világ szeme elől. De megfogadtam, hogy ezentúl nem fogok elbújni, kivéve talán a kémia tanár óráján ahol amúgy is mindenki kushad.

Mikor körbenéztem, feltűnt, hogy kicsivel többen vagyunk. Új arcokat véltem felfedezni.

-Ezek meg kik lehetnek? – böktem oldalba Nonot.

Ő megvonta a vállát.

-Azt hiszem érettségizni jöttek. Tudod, mint tavaly Kóczánékhoz.

Nos igen, leesett. Mostanság indított a Lippai egy ilyen programot. Olyan diákoknak kínált lehetőséget, hogy leérettségizzenek, akiknek már volt szakmájuk.

Tizen voltak. Három lány és hét fiú. Az egyik srácot, Witeket már látásból ismertem, abban a házban lakott mint Tündi.

Kati néni elmondta ugyan azt amit mi Nonoval már kitaláltunk, hogy miért is vagyunk többen. Azután megkérte az újakat, hogy sorban álljanak fel és mutatkozzanak be. Rengeteg új információ zúdult ránk negyedóra leforgása alatt.

Jöttek hozzánk a Vendéglátóból, a Vasvillából, a Handlerből és még sorolhatnám. Volt ott a villanyszerelőtől a felszolgálóig minden.

Volt köztük egy kimondottan helyes srác is, mint a bemutatkozásból kiderült, Seter Balázsnak hívták.

Na basszus! Ez is Balázs. És ez is szőke!

Eddig ahány Balázst csak megismertem, mindegyik szőke volt! Hihetetlen!

Hazafelé a buszon ismét találkoztam Balázzsal. A haverjaival beszélgetett a busz közepén állva a csuklóban. Csinosan festett lippais egyenruhájában ami fehér ingből, fekete nadrágból, szintén fekete mellényből és lippai zöld ( mi hívjuk így), amúgy haragoszöld nyakkendőből és mellényzsebbe való kendőből állt.

Mikor ránéztem, épp mögöttem nézett valamit félúton. Felkapta a tekintetét, majd kicsit zavartan elfordult. Kellett egy kis idő mire végre leesett, hogy a fenekemet stírölte.

Utána lopva ismét rámnézett. Ezúttal már bele a szemembe, már amennyire ezt a napszemüvegem engedte.

Egy darabig Nonoval beszélgettem, míg le nem szállt az állomáson. Azután leültem a helyére és ismét felnéztem Kóczánra. Ott volt vele Rádler is. Ő még intett is felém, majd odajött. Kóczán és a jól megtermett Szabolcs kicsit nehezen, de követték.

-Szia Pat. Hogy telt a nyár? – érdeklődött miközben arrébb csúsztam, hogy le tudjon ülni. Meg is tette.

-Köszönöm, nagyon jól. Milyen érzés végzősnek lenni?

Elmosolyodott.

-Még nem tudom. Kérdezd meg egy hét múlva – vigyorgott.

Közben Balázs barátunk a combomat nézegette lopva. Azt hitte nem látom, pedig de. J Mégiscsak jó választás volt ez a miniszoknya. Büszke is voltam életemben először a lábaimra. Vékonyak voltak, izmosak és szép barnára sültek. Bátran mutattam meg a világnak! J

Nem jöttem zavarba, hogy életem első szerelme rajtuk legelteti hihetetlenül kék szemeit. Sőt, inkább elégedettséget éreztem.

A következő megállónál Kóczán és Szabolcs leszálltak. Én pedig tovább beszélgettem Rádlerrel míg a busz bekanyarodott a Jereván lakótelepre ahol mindketten laktunk.

-Tudtad, hogy Páter most valami harmincas nőbe van beleesve?

-Nem. Tényleg?

Igyekeztem úgy felfogni, mintha csak azt mondta volna, hogy holnapra esőt mondtak. De mégis úgy ért mintha megcsíptek volna. Egy nagy, dühös darázs. Egy nagyon nagy és nagyon dühös darázs! Hogy lefoglaljam remegő kezeimet ellenőriztem a sülő kekszeket.

-Igen.

-Honnan tudod? Láttad őket?

-Nem – rázta meg melírozott tincseit Tünci. Közben belelapozott a kezében lévő magazinba. – Ő mondta még a múltkor lent a garázsban. Szó szerint idézve: “M Lady, annyira bele vagyok zúgva!”

-Aham. Jól van. Egészségére.

Leültem, kivettem a kezéből a magazint és fellapoztam a horoszkópot. El akartam terelni a gondolataimat Draculáról.

Elmondtam mit üzennek a csillagok Tüncinek, majd a sajátomat is. Nekem nem sok jót. A szerelmi esélyek rész viszont meglepett.

Amit poénosnak vettem, ugyanis most kezdődik a suli és Kóczán barátunk eme mérgező, ízelt lábú lények egyike, azaz Skorpió.

Na ja, ez meg a másik. Balhé a Bikával. Gondolom ezek után meg sem kell említenem, hogy ő kicsoda!

Miután a keksz készen lett, Tünci csomagolt magának, s egy “a garázsban találkozunk este” köszönéssel távozott.

Pattanásig voltak feszülve az idegeim. Miután Tünci közölte ezt a hírt, többet nem feszegette. Vagy azért, mert látta, hogy bánt, vagy azért, mert elérte a célját. Nem tehetek róla, de ilyenkor hajlamos vagyok arra, hogy rosszindulatot feltételezek még a barátaim felől is.

Hogy lefoglaljam magam, elkezdtem takarítani. Mosogattam, felsöpörtem, felmostam, mostam, de nem nyugodott bennem a fájó lüktetés. Lehet, hogy kedves olvasómnak már unalmas lehet, hogy engem szerelmi ügyekben csak a bánat talál meg és, hogy folyton sírni akarok, de hát Istenem! Mégiscsak tenager voltam, és most már nyugodtan mondhatom, hogy ezek után valóban tudom értékelni a boldogságot!

De most nem tudtam sírni. Képtelen voltam rá. Meg fagytak bennem a könnyek. Pedig biz isten, még egy lassú számokkal teli kazettát is beraktam, de nem ment.

Úgy éreztem valami nem stimmel. Dracula miért csak Tüncinek mondta volna el ezt? Az lesz a legjobb, ha este megérdeklődöm valakitől. Mondjuk Tünditől, vagy Petitől. Tőle biztosabb!

Befejeztem a takarítást és nyugodtabbnak éreztem magam. Pedig alapban nem szoktam nyalni a koszt a lakásban!

-Fogalmam sincs. De miért csak Tüncinek mondta volna el? – értetlenkedett Tündi a garázs előtt állva.

Vállat vontam.

-Nekem is gyanús volt. Nem lehet, hogy neki is tetszik?

-Már bocs, hogy ezt mondom, de neki ki ne tetszene akinek farka van és két lábon jár?

Kuncogtam. Én meg ezzel értettem egyet. Tünci barátnőnk igen csak nagy férfifaló hírében állt tizenhat éves kora ellenére. Habár még finoman fogalmaztam. Egy évvel később már a “Jereván kurvája” címmel illették. De már a férfiak is.

Próbáltam segíteni neki, még kérte is. Mielőtt elmentünk volna bulizni, általában a lelkemre kötötte, hogy ne hagyjam egy sráccal sem lelépni. Csak az volt a probléma, hogy én bár megígértem és tartani is próbáltam a szavam, ittasan agresszívvá vált és közölte, hogy hagytam békén, tud ő vigyázni magára. Másnap pedig alig győzött bocsánatot kérni.

-Azért rákérdezek Petinél, csak, hogy nyugodt légy – mosolygott rám Tündi és rágyújtva bementünk.

Estére kiderült, hogy Páternek csak tetszik egy nő a hentesüzlet melletti sütödéből, de nem szerelmes és nem is járnak. Így már megkönnyebbültem. Valaki túlzott. Vagy a gróf, vagy Tünci. Azt már inkább hagyjuk. Nem jártam utána.

Még július elején kaptunk egy meghívót keresztanyáméktól. Mint kiderült, esküvőre vagyunk hivatalosak. Másod unokatestvérem, Ernő nősült meg és engem kért meg, hogy legyek a koszorúslánya. Ha kiválasztottam a ruhát, üzenjünk, hogy milyen színű, mert úgy választanak a másik lánynak is.

Lázban égtem. Még sosem voltam koszorúslány. Egyáltalán mit kell annak csinálnia? Csak vonulnia a templomban a pár előtt? Vagy esetleg mást is? Hiába bombáztam anyut vagy mamát a kérdéseimmel, nem nagyon tudtak válaszolni. Nekik nem volt koszorúslányuk.

A hét nagy része azzal telt, hogy megfelelő ruhát kerestem magamnak. Anyuék a virágdíszéteseken fáradoztak, ezt szánták nászajándékba is. Elég drágára sikerült az ajándék az már biztos J

Én szalonról szalonra jártam hol anyuval, hol akkori alkalmazottunkkal, Jutkával. Próbáltam abroncsosat, abroncstalant, egybe ruhát, kétrészeset, halcsontosat, fűzőset, almazöldtől a rózsaszínig, de nemigazán találtam semmit amiben jól és szépnek is éreztem magam egyszerre. Úgy tűnt reménytelen vagyok. Betértünk az utolsó mennyasszonyi ruha kölcsönzőbe. Rengeteg csipke és tüll csodát láttam, de az még messze volt, hogy én ilyet húzzak fel. Inkább a koszorúslány ruhák után érdeklődtem.

-Nahát – mosolygott rám a középkorú eladónő félhold alakú szemüvege mögül. – Te nem a virágboltos Hanna lánya vagy? Kis bongyor hajú nő.

-De igen – mosolyogtam.

-Míg a Jerevánon laktunk anyukádnál vásároltam. Még mindig ott dolgozik?

-Igen. És ügyesebb mint valaha.

-Utoljára akkor láttalak mikor még alig láttál ki a pult mögül – mosolygott a nő. – Férjhez mész?

Elpirultam.

-Nem. Csak koszorúslány leszek. Arra szeretnék egy szép ruhát.

-Gyertek, megmutatom a választékot.

Hátra mentünk Jutkával a raktárhoz. A nő vállfán kihozott kettőt. Mindegyik két részből állt. A mohazöld, úgy láttam a fényéből, hogy szatén, elől fűzős volt, a sárga hátul.

-Az a zöld nagyon szép – mosolyogtam.

-Gyere nézd meg. Hozom hozzá az abroncsot.

Na ennél a mondatnál leolvadt a mosoly az arcomról. De azért felpróbáltam. Mi tagadás, hülyén éreztem magam. Az abroncs harangozott rajtam, én pedig úgy néztem ki, akár egy karácsonyfadísz.

Legalább öt ruhát felpróbáltam, de hasonló képpen jártam, mint az előző három üzletben. Nem éreztem jól magam egyikben sem. Vagy kicsi volt rám ami tetszett, vagy abroncsos.

-Na várj csak, ez az utolsó a méretedben – sétált elő a nő karjára egy sötét hússzínű ruha volt fektetve. Hála az égnek abroncsot nem cipelt magával. Oda adta, én pedig elkezdtem belebújni. A szoknya jóval a köldököm fölé ért, de a földig omlott. Az alsószoknya valami puha tüllszerű anyagból volt, szegélyén csipkével. A felső halványabb hússzínű volt, tüllel bevonva, s a szoknyával megegyező színű kacskaringós mintákat hímeztek bele. Vastag pántok tartották rajtam, lejjebb négyzet alakú dekoltázs. A fűző hátul volt. Az eladónő fűzte be. Közben néztem magam a tükörben. Miután végzett, és kibontottam a hajamat, majd körbefordultam, hogy minden szögből jól lássam.

-Na, Pat? Milyen a ruha? – érdeklődött a függöny mögül Jutka.

-Nekem nagyon tetszik – mondtam és széthúztam a körfüggönyt.

Jutka elmosolyodott mikor meglátott és bólintott.

-Ez tényleg jó lesz.

Félrerakattuk a ruhát.

-Ha gondolod, be tudunk venne a hosszából. Milyen sarkú cipő lesz rajtad?

-Sima lapos talpú szandál.

-Akkor beveszünk belőle legalább öt centit – bólintott a nő.

Vettem még magamnak egy tízdarabos barack színű virágokból álló hajdísz csomagot. Persze magamtól nem néztem volna meg a vitrint, a hölgy ajánlotta a figyelmembe, s kettőjük, Jutka és az ő rábeszélése miatt döntöttem így.

Egy héttel később Tündivel és Ödönnel mentem el a ruháért. Tündi kedvéért még felpróbáltam, hogy megnézhessen benne, majd a hölgy egy cibb záras védőkabátba rakta vállfástul, én fizettem és elindultunk haza.

Másnap, míg apu és Csabi levitték Szílbe a virágokat, hozzánk eljött Zsuzsu, hogy megcsinálja a hajamat. Nagyon izgatott voltam. Életem első olyan esküvője ahol én is szerepelek. Ha már emiatt ennyire izgultam, mi lesz vajon a saját esküvőmön?

Zsuzsu az egész lobboncomat feltűzte. Ismét font, csavart, habverőket bodorított a fülemhez, majd elhelyezte a virágokat is. Az egész művelet másfél órába telt. Rekordot döntöttünk J

Mire anya hazaért, én már megfürödtem és felvette a fekete koktélruhámat amit a lakodalomra is szántam. Kifestett, majd ő is elkészült. Addigra a fiúk is visszaértek. Apa fekete gatyát, bőrcipőt, bordó inget húzott, ami nehézselyemből készült és hozzá való nyakkendőt. Anya barna nadrágkosztümöt és magas sarkú szandált. Csabin szintén fekete, élére vasalt nadrág volt és vaj színű rövid ujjú selyeming. A hátán áttetszett két lapockáját díszítő tetoválásai, melyek úgy hatottak, mintha minta volna az ingen.

Együtt mentünk Szílbe. Csabi akkor mutatta be barátnőjét, Mónit. Alacsony, festett feketehajú huszonnégy éves lány volt, nekem a vállamig ért. Akkor el lehet képzelni, hogy két méter négy centis nagybátyámnak meddig. Kábé a mellkasáig. Érdekes párost alkottak.

Állítólag a Colosso diszkóban ismerkedtek meg. Csabi akkoriban volt huszonnyolc éves. Mónin látszott, hogy rajongva szereti őt, úgyhogy mi is igyekeztünk befogadni a családba. Az oda úton anyu és köztem ült. Nagyon közvetlenek voltunk vele. Láttam Mónin, hogy meg is lepődött ezen.

Szil egy kis falu volt Csornától nem messze. Papám onnan származott. Két testvére volt. Egy bátyja, Dodi bácsi, és egy húga, Zsuzsi néni, az én kereszt anyám. Az ő fia nősült. Zsuzsi néniék maradtak férjével a szülői házban.

Az út kábé egy órás volt, a ruhám a csomagtartóban hevert. Örültem, hogy végre megérkeztünk a családi házhoz.

Zsuzsi néni már a kertkapuból üdvözölt minket. Gömbölyű asszony volt, azt mondják idősebb korára egyre inkább az anyukájára hasonlított.

Bementünk a házba. A vállamon cipeltem a ruhámat. Ekkor a konyhából Ernő lépett ki sugárzóan boldog mosollyal. Le kellett hajolnia, hogy puszit tudjon anyunak adni. Ernő még Csabinál is magasabb volt, talán két méter tíz centi.

-Na hol van az én koszorúslányom? – vigyorgott rám.

-Itt – integettem neki mosolyogva. Én is kaptam puszit. Ő már öltönyben volt. Fekete öltöny, fehér ing, türkiz nyakkendő. A szíve fölött a zakóba tűzve vörös rózsás kitűző.

-Menj gyorsan Pat és öltözz át. Hamarosan indulni kell a menyasszonyért – mondta Zsuzsi néni. Nagyon fáradtnak tűnt. Gondolom a sütés, a szervezés, az idegeskedés viselte meg.

Én bevonultam anyuval kereszt szüleim hálószobájába, hogy magamra öltsem a ruhámat. Az biztos, hogy segítség kellett hozzá. Nehezen találtam bele. A szoknyát is fejen át kellett húzni. Anya igazgatta a hajamat, nehogy tönkre menjen a harcban.

Közben nagyszüleim is megjöttek. Mama a fejét rázta mikor bejött.

-Az úgy nem lesz jó Pat. Kilátszik a melltartód pántja.

Inkább kibújtam belőle. Végülis a ruha szabásvonala azt az illúziót keltette, hogy van mellem.

Összefűzték rajtam a felsőt, majd mindenki megcsodált. Most látták rajtam először. Mikor kiléptem a szobából, bókokat kaptam. Még mindig nem szoktam hozzá. Anya a kezembe adta a csokromat ami barack színekben pompázott.

Ernő is mosolyogva megdicsért, hogy milyen gyönyörű vagyok. Ezt a szót ritkán használja velem kapcsolatban férfiember.

Kiléptünk az utcára. Ernő jobbján lépkedtem, a tanú mellettünk. Az ablakból páran kinéztek. Kikértük a menyasszonyt. Ő is a vállamig ért. Miért van az, hogy a legtöbb magas férfinak mellkasig érő barátnője van? Hol itt az igazság? A magamfajta száznyolcvan magasnak pedig nem jut hozzávaló férfiember, mert a hónaljcirkálók mint elhappolják.

Adrinak hívták és szőke volt. Abroncsos ruhát viselt elegáns gallérral, mely a vállait és a hátát szabadon hagyták. Kezein kesztyűt. Kezében vörös rózsacsokor. Akkor láttam először. Azt nem mondom, hogy annyira szimpatikus volt, szerintem túl sok volt a foga. Állandón vigyorgott és ez kicsit zavart. Oké, egy ara boldog az esküvője napján, de szerényebben is mosolyoghatott volna.

Immár bővült társasággal indultunk a templom felé. A szülői háznál már az egész vendégsereg csatlakozott hozzánk és gyalog végigvonultunk a falun. Először a polgármesteri hivatalhoz mentünk. Ott szabtam el először az alsó szoknyámat. Ernővel halkan nevettünk, hogy mit szerencsétlenkedem ott össze a lépcsőn. Megfogta a csokrom míg a karomra nyaláboltam szoknyám nehogy még egyszer rálépjek és véletlenül leszabjam magamról. Körülöttünk senki sem tudta, hogy min kuncogunk. Ez is tovább növelte a jókedvünket. A templom nem volt messze a polgármesteri hivataltól. Onnét kifelé menet az ifjú pár már egymásba karolva távozott, én pedig a kis hat-hét éves koszorúslány párommal, aki sötét barack színű habos ruhában lépkedett büszkén.

A szili templom belül gazdagon volt díszítve. A falakon Jézus keresztre feszítésének tizenkét állomása volt látható. Az oltár felett az aranyozott Jézus, körülötte színes mozaikos ablakok.

Igazából nem beszéltük meg a koreográfiát. Csak mentünk a pár után, majd leültünk az utolsó előtti padba a kislánnyal.

Unalmasnak tartottam a pap szavait. Misét is tartott ami jóval hosszabbra nyújtotta a szertartás. Én pedig eléggé fáztam a hűvös templomban. Nem vagyok egy nagy templomba járó, ahogy manapság a legtöbb fiatal sem. Miért járjak azért templomba, hogy higgyek Istenben? Otthon is tudok imádkozni.

Megkönnyebbülten sóhajtottam mikor végetért a szertartás és a kislánynak odasúgtam.

-Gyere, induljunk mi is.

Ő követett. Gondoltam azt mondták neki, hogy kövessen engem, én majd mutatom mit kell csinálni, csakhogy kábé annyira tudtam mi a teendő, mint ő.

Végül a pár után vonultunk. Kint még mindenki gratulált nekik, majd kocsiba pattant mindenki és elindultunk Csorna felé ahol a lagzi kezdődött.

Az étterem kicsi volt és levegőtlen. Ott jöttem rá, hogy legközelebb valami egyrészes ruhát választok, ugyanis mikor leültem, alig kaptam levegőt. A ruha dereka iszonyúan szorított. Választanom kellett, vagy eszem, vagy lélegzek. Gondolom egyértelmű volt a döntésem, pedig nagyon éhes voltam! Folyt rólunk a víz már a leves után. A zenekar folyamatosan játszott. Akkor kezdett el járni a levegő, mikor kinyitották az ablakokat és az ajtót, majd néhányan táncolni mentek.

Felcsendült az Édes kisfiam című muzsika, s apa nagy nehezen rá tudott venni, hogy táncoljak vele.

Szeretek az apámmal táncolni, mert vele valahogy összhangban tudok mozogni, tud vezetni és türelmes velem. Csak a zavaromat kell leküzdenem. Körülfogta a derekamat, megfogta a másik kezem és lassú táncba kezdtünk. Még mindig feszélyezett, hogy olyan sokan vannak körülöttünk és ügyetlennek éreztem magam. De a második táncnál már feloldódtam.

Az idő telt, a hangulat egyre jobb lett. Habár ahogy elnéztem, csak a mi családunk mulatott, a menyasszony részéről jött emberek nem igen akartak vegyülni.

Csabit első ízben láttam táncolni, és be kell vallanom, van még mit tanulnia. Pedig ritmusérzéke van, csak ő is zavarban érezte magát. Kétszer a lábamra lépett mikor engem táncoltatott. Végül nagy meglepetésemre Ernő is felkért. Igazából hosszú beszélgetéseink sosem voltak. De egyre közvetlenebb lett ő is.

Nekem egyszerűen muszáj volt átvedlenem a fekete ruhámban. Úgy éreztem még tíz perc ebben a kalodában és elájulok az oxigénhiánytól. Igaz a mondás, miszerint a szépségért szenvedni kell. Én eléggé megszenvedtem, most már szabadulni akartam. Anya segített átöltözni. Riteküljéből előhúzta a melltartómat, segített elrakni a ruhát, majd belebújni a koktélruhámba.

Ezután már önfeledtebben buliztam, enni is tudtam. Ennyien még soha nem táncoltattak meg.

A menyasszonytáncnál én is megforgattam Adrit.

Hajnali négy körül távoztunk. Fel kellett vennem apa teddy pulcsiját, mert a koktélruhában hűvös volt az éjszaka.

De ez volt életem első esküvője ahol valóban jóléreztem magam. Úgy éreztem kezdek felnőni J

Megünnepeltük a születésnapomat is. Nagyon szerettem volna, ha a gróf úr is ott van, de akár hogyan is kepesztettem Tündiéknél, nem sikerült elérni, hogy kijöjjenek az autóspihenőbe ahol grilleztünk. Pedig igazán megmelegíthetett volna. Este tíz felé már nagyon hideg volt, én pedig ujjatlan ingben és halászgatyában toporogtam a tűztől öt centire. Átkoztam a hülyeségem, hogy nem hoztam pulcsit. De ez van.

Tizenhét éves lettem. És igencsak elememben voltam. Csak egy hét volt hátra a nyaralásig. Már nagyon vártam. De előtte Tünci még rávett, hogy menjek el vele egy Free nevű diszkóba. Nagy nehezen engedtem neki. Egyszer már voltam ott, még két éve Sacával. De nem tett rám jó benyomást a szórakozó hely. Saca élte világát, sok embert ismert, táncolt, ivott, bagózott és pasizott. Én pedig nem tehettem mást, mint, hogy megyek utána, mint valami puli.

De Tüncinek sikerült meggyőznie. És végül is ideje lépni. Nem bújhatok el a rossz dolgok elől.

Vaj színű miniszoknyát és hasonló színű toppot húztam. Bővült a ruhatáram több csinos, lengébb darabbal, hála a szüleimnek. Szülinapi ajándékként ruhákat kértem. Anyuval pedig bevásároltunk. A hajamat a tarkómra haraptam megint azzal a nagy hamicsattal, kifestettem magam. Igen, én festettem ki magamat. Nem lett olyan, mint amit anya szokott, de elment. Egy kicsit azért segített.

Szandált húztam és indultunk. A diszkó nem volt olyan messze tőlünk. Tünci kihívóbban öltözött, legalábbis én úgy gondoltam, egészen addig amíg be nem léptünk a Free-be. Volt olyan lány, nálam fiatalabb, akinek a haja hosszabb volt, mint a szoknyája, a másik fekete áttetsző feslő alá fehér melltartót húzott és az rendesen rikított az UV fényben. A harmadik miniszoknyában, térdig érő magas sarkú csizmában és laza necc felsőben táncolt. Egy kicsit köröztünk a Free-be, majd Tünci feldobta az ötletet, hogy nézzünk át a szomszédos Eldorádó nevű helyre. A belépés úgyis ingyenes a lányoknak éjfélig. Én belementem. A pecsétet itt is megkaptuk. Sokan táncoltak a korlátokkal körbevett téren, a gyümölcs illatú füstfelhőn, amit a DJ engedett a táncolókra, villództak a vakítóan színes fények. A pultnál kértünk egy-egy vodka-narancsot, majd leültünk egy félköríves bokszba. A másik végében két lány és egy nyurga szőke srác ült. A lányok noszogatták valamiért, majd egy kopasz, bajszos férfi lépett oda hozzá és mondott neki valamit. Közben lerakott elé egy két decis poharat.

A szőke bólintott, felállt és szemei elé tolta napszemüvegét.

A tánctér végében állt egy magas, kör alakú színpad, középen egy go-go rúddal. Két lány táncolt odafent. Mind a ketten feketében voltak. Ez a szerelés hosszú csizmából, nagyon mini szoknyából és feszülő topból állt.

A szőke srác felment a színpadra és mozogni kezdett. Én kicsit zavarba ejtőnek találtam. Tünci csak nevetett. Szürcsölgettük az italunkat. Ekkor éreztem, hogy elpirulok. A szőke lány odalépett a sráchoz, hátulról átölelte és elkezdte kigombolni a kék kockás rövid ujjú inget. Aztán hopp, levette róla. A srác tovább táncolt. Ekkor a fekete hajú lány leguggolt elé és kioldotta a nadrágját. Végkép zavarba jöttem és inkább elfordultam. Nekem ez kicsit sok volt, ahogy a lányok hozzá dörgölőztek.

A srácot Karcsinak hívták, de én inkább Angyalgrófnak szólítottam megismerkedésünk után.

Szóval, Angyalgróf termetéhez képest nagyon vékony volt. A csípője és a vállai keskenyek, a boxere gumírozása felett elővillant medencecsontja. Nem tudtam elképzelni, hogy egy férfiember, hogy lehet ilyen kórosan sovány?

Időközben Tünci bepasizott. Összetalálkozott egy Para nevű sráccal. Nem értettem miért ez a neve, semmi megmagyarázhatatlan dolgot nem láttam rajta, talán csak azt, hogy mit keres olyan veszettül Tünci fekete topja alatt. Úgy tűnt, hogy egyedül maradtam a vodka-narancsommal. Ám ekkor Angyalgróf csúszott oda mellém, hála az égnek felöltözve. A homlokára tolta napszemüvegét és rám mosolygott.

A szemei mandula alakúak voltak és amennyire a félhomályban láttam, világosak. Az arca gyémánt forma, de kicsit beesett. A szája kicsi, a fogai viszont szépek voltak. Orra hosszúkás és kicsit fitos, az álla hegyes és túl kicsi. Az ádámcsutkája pedig feltűnően nagy. A homloka magas, szőke haja bezselézve, frufruja hegyesen állt a pomádétól. Hát ő volt Angyalgróf. A hangja mély és kicsit búgó. Az emberlánya beleremeg ha hallja.

-Szia. Tetszett a műsor? – kérdezte és mellém támaszkodott. Elbűvölően mosolygott rám.

-Nem volt rossz – feleltem. Zavarban voltam. Furcsa volt, hogy érdeklődést mutat irántam. A poharamban kapaszkodtam.

-Hogy hívnak? – érdeklődött. A fülembe kiáltotta, a dübörgő zenétől nem lehetett értelmesen beszélgetni.

-Patrícia – feleltem én is a fülébe kiáltva.

-Nagyon szép neved van.

-És téged?

-Szerinted milyen név illene hozzám?

A kérdés meglepett. Most játszik velem? De azért válaszoltam.

-Szerintem a Zsolti vagy a Balázs.

Nem akartam megsérteni, ezért nem is mondtam meg neki, de a Zsolti azért, mert akkoriban ment egy valóság show és az egyik szereplőt így hívták. De homoszexuális volt. Kicsit olyan benyomásom volt róla a férfi trapéznadrágban és gyűrűvel az ujján. A Balázs pedig azért mert szőkeségével és világos szemeivel Kóczánra emlékeztetett.

Mosolygott a válaszon.

-Balázs a második nevem – mondta.

-És amúgy hogy szoktak szólítani?

-Karcsi.

-Örülök, hogy megismertelek – mosolyogtam.

-Én is.

Közelebb húzódott. És közelebb is hajolt hozzám. Kicsit megijedtem. Sejtettem, hogy mire készül. Mégis megijedtem tőle. Lejjebb hajoltam, a homlokom az övéhez ért.

-Mi a baj? – kérdezte. – Van barátod?

-Nincs.

-Ha nem akarod, nem kell – mondta, de nem húzódott el.

Ránéztem. Vágytam már egy csókra és most itt volt a lehetőség. De ott vibrált a fejemben, hogy én Draculát szeretném. De már késő volt. A szája az enyémhez ért, a nyelvét a számba lökte és vadul forgatni kezdte. Olyan erősen nyomult, hogy a gerincem a pad tetejének nyomódott és belevágott. A nyakizmaim begörcsöltek úgy küzdöttem, hogy ne feszítse hátra. Jobb keze az arcomról a nyakamra, majd az egyik mellemre siklott. Megmarkolta. Én megugrottam. Nem a kéjtől, inkább a döbbenettől. Hiszen csak két perce beszélgetünk! A keze még lejjebb csúszott a combomra, majd visszafelé be a szoknyám alá. Ott mondott az eszem stopot! Megfogtam a csuklóját és szabadon garázdálkodó kezét inkább a térdem tájékára raktam.

Maga a csók jólesett. Fél éve nem csókolóztam senkivel. Angyalgróf volt a harmadik aki megcsókolt eddigi életemben. Az első barátom, Misi volt az első. A másodikra nem szívesen emlékszem vissza, habár a technika kellemes emlék, a személy nem. Binder Gábor volt az, még tavaly, az első különtöltött szilveszterem alatt. És most ő.

Egyszercsak Tünci hujjogását hallottam meg.

-Ez az Pat! – viháncolt a Para nevű gyerekbe kapaszkodva. Nem állt valami szilárdan a lábán.

Angyalgróffal telefonszámot cseréltünk és a fiúk lekísértek minket hajnali háromkor a taxihoz. Még egy utolsó hosszú csókot váltottunk, majd elhajtottunk.

Másnap felhívott, hogy nem e mennék el vele Eldorádóba. Nemet kellett mondanom. Nem hittem, hogy anyámék elengednének kétszer egymás után. Épp, hogy kitettem a lábam az otthoni burokból. Elkezdtem élni. Nem akarom eljátszani az esélyeimet a további bulizással kapcsolatban.

-Esetleg jövő pénteken – javasoltam.

-Rendben. Jövő pénteken Eldorádóban – mondat Angyalgróf mosolygós hangon.

Vasárnap összeszedtem magam és ismét felhívtam, mi lenne ha találkoznánk a városban valahol.

A hangja már nem volt olyan mosolygós, mint tegnap.

Kezdtem rosszat sejteni.

-Sajnálom Patrícia, de az a helyzet, hogy összejöttem egy lánnyal tegnap éjjel. Úgy néz ki, hogy komoly a dolog és nem szeretném megbántani. Már egy ideje ért közöttünk.

A szemeim égni kezdtek, a torkom szorított. Sírni szerettem volna. Már folytak is a könnyeim.

-Patrícia.

-Nem, nem gond. Igazán. Végülis csak engem tiportál bele a porba. Köszi.

Mélyet sóhajtott.

-Éreztem, hogy ez lesz ha esetleg beszélünk egymással. Én nem akartalak megbántani.

Igyekeztem összeszedni magam. A sírást abba tudtam hagyni, a hangom is megkeményedett.

-Pedig sikerült. Mit vártál?! Hogy táncot járok örömömben, mikor megmondod, hogy mással jársz? Ráadásul egy nappal azután, hogy találkoztunk és tetted nekem a szépet?! Álomvilágba élsz Angyalgróf!

A beszélgetés után sírtam egy fél órát. Aztán Tüncinél is.

Nem, nem szerettem bele. Azért akkora hatást nem tett rám. Csupán már meguntam, hogy áltatnak.

De Tünci is meg mondta.

-Nézd Pat, azt azért érdemes tudni, hogy a diszkókban szövődött románcok sosem tartósak.