tizennegyedik fejezet

2006 december 5. | Szerző: Joyo |

 

Tizennegyedik fejezet

 

Felcaflattam Tündiékhez. Azt mondta, tartsunk egy kis lány bulit hárman. Van némi Martinilye, majd kiülünk az erkélyre, dumálunk, cigizünk és piázunk. Egész jól hangzott, úgyhogy nem mondtam nemet rá. Lehet, hogy ez már a vagánykodás stádiuma? Iszom és dohányzom, pasik hátsóját nézegetem. Hűha! De meg változtam!

 Amint bejutottam a lakásba, kiültünk az erkélyre. Kicsit sajnáltam, hogy nem láttam a bordó Hondát, sem pedig a futócipőt.

De a jó társaság kárpótolt ezért a veszteségért.

Fel kellett tennem a napszemüvegemet, ugyanis a lemenő nap pontosan oda vetítette vakító sugarait.

Tünci az asztalon ült, Tündi nekidőlt a virágos ládáknak, én pedig egy kempingszéken ülve felraktam rájuk a lábaimat. Két bokámat kereszteztem. Az üveg körbe-körbejárt közöttünk. A számból cigaretta fityegett ki.

  -Basszus – nevetett fel Tünci. – Pat, olyan, vagy mint egy maffiózó egy rossz gengszter filmből.

  -Miért?

  -Napszemüveg, pia, cigi – sorolta a babaarcú lány.

Vállat vontam.

  -Szerintetek, ma eljön? – kérdeztem.

  -Nála soha nem lehet tudni – szívott egy mélyet a cigiből Tündi. – Nem értelek – rázta a fejét. – Hiába mondjuk neked, hogy nem éri meg, te mégis kaparsz utána. Mint Kóczánért. Miért jó ez neked?

  -Nem tudom. Ez most más, mint Kóczán. Valahogy nem érzem reménytelennek az ügyet – én is slukkoltam, majd mikor hozzám ért az üveg, kortyoltam.

  -Mit eszel rajta annyira? – kérdezte Tündi.

Vállat vontam.

  -Talán a széles vállai meg a mellbevágó mellizmai kápráztattak el – vigyorogtam. – az alkoholtól kicsit megoldódott a nyelvem. – Igazság szerint kívánom. Megőrülök érte. Neki akarom adni a szüzességem.

A két Tündi összenézett. Valószínűleg úgy gondolták, hogy immár menthetetlenné váltam. 

  -Csak ne légy meggondolatlan – mondat Tünci. – az első nagyon meghatározó tud lenni. Nézz csak rám.

Elgondolkodtam. Végülis Tünci egy ismeretlen sráccal feküdt le először. Ő azt választotta, hogy ezek után sokkal le is fog feküdni. Tündi négy hónapig kérette Robit, és még mindig együtt vannak.

Igazság szerint szeretnék Páterrel lenni. És nem tudom, hogy hogyan érhetném el, hogy járjon velem. Néha úgy tűnik, hogy keresztül néz rajtam, akár egy üvegtáblán. Olykor még köszönni sem tud! Nekem mégis tetszik.

  -Lassan le kéne mennünk a garázsba – nézett Tündi a telefonjára.

Elindultunk ki a nagyszobából.

  -Még egy kérdés – szóltam a sort zárva. – Mi a keresztneve?

Tündi megvonta a vállát.

  -Passz. Muter! Mi Páter keresztneve?

Juli néni, Tündi édesanyja éppen a konyhából jött ki.

  -Attila. Miért?

  -Csak Pat kérdezi – biccentett felém.

  -Az egy annyira udvarias gyerek – mosolygott Juli néni.

  -Jaj muter, ne dicsérd jobban, mert Pat már így is menthetetlen – legyintett Tündi.

  -Ennyire látszik rajtam? – néztem nagyot. – Még jó, hogy ő nem tudja.   

  -De tudja – hallottam Juli néni hangját.

  -Kitől?

  -Én mondtam neki miután elvitt titeket a gyógyszertárba. Bejött a konyhára enni és elmondta mi volt. Azt mondta: Juli néni, az a kiscsaj úgy sikongatott!

  -Nem is sikongattam – mordultam kicsit sértődötten.

  -Akkor csak úgy mellékesen megemlítetem, hogy úgy látom, tetszik neked.

  -Mondott erre valamit?

  -Semmit. Csak kicsit elpirult.

Nem tudtam ez most jó jel, avagy sem. Csak az vibrált a fejemben, hogy tudja!

Lementünk a garázsba. Már jó pár fiú összegyűlt. Tündi belehuppant Robi ölébe.

Én egy kis körszéket foglaltam el, de nem voltam túl boldog. Még mindig azon rágódtam, hogy Juli néni elmondta Páternek, hogy mit érzek. Valószínű csak jót akart, hátha összeboronálhat minket. De a gróf úr még nem tett lépéseket ez ügyben, úgy hogy ez annyit jelenthet, hogy ő másként gondolja.

 Tünci huppant le mellém egy másik körszékre.

  -Hogy haladsz a tenyérjós könyvvel?

  -Ott tartok, mint múltkor – vontam vállat.

  -Azért jósolnál nekem? – kérdezte Tünci és elém, dugta a tenyerét.

  -Na jó. De valószínűleg nem tudok többet mondani, mint múltkor.

A térdemre fektettem a tenyerét, és tanulmányozni kezdtem a vonalait.

Tényleg csak ugyan azt tudtam mondani, mint múltkor. Könnyű gyerekkora volt, még nem teljesen önálló, inkább a szívére hallgat, mint az eszére. Kusza a szerelmi élete, és egy illetőt láttam, aki mély nyomokat hagyott benne. Ráadásul későn fog férjhez menni. A természete szenvedélyes, ezt a hüvelykujj alatti kövér, puha dombból láttam.

 Valakinek olyan az emberek tenyere, akár egy nyitott könyv. Könnyedén olvas benne a tulaj jelleméről és korábbi életéről. Sajnos nem én vagyok ez az illető. Én még csupán tanulgatom.

 Miután végeztem Tünci tenyerével, nem is pihenhettem, Tündi dugta az orrom alá a kezét.

  -Most nekem is – vigyorgott.

Gyorsan ledaráltam, amit láttam.

  -És én szenvedélyes vagyok? – kíváncsiskodott.

Ekkor kicsit megrándultam, mert meghallottam a kézifékes faralás jellegzetes hangját, majd a felbőgő motort, és közvetlen közelről a gumik csikordulását.

Próbáltam összeszedni magam. A kezem elkezdett reszketni, így Tündié is.

  -Nyugi Pat. Semmi nem történt, csak megjöttek bátyámék.

Léptek zaja.

Próbáltam folytatnia mit elkezdtem.

  -Mit is kérdeztél?

  -Hogy szenvedélyes vagyok e.

  -Azt inkább Robitól kérdezd – vigyorogtam.

  -De Tüncinek is megmondtad – erősködött szőke barátném.

  -Na jó. Látod ezt? – húztam végig az ujjam a hüvelykujj alatti dombon.

  -Igen?

  -Ez a Vénusz-domb – közöltem, erre a garázsban kitört a röhögés – Most mi van? Ez a neve, sajnálom – mosolyogtam.

Ekkor nyílt az ajtó. Először Peti hangját hallottam meg, aztán két ismerős nevetést.

 Nem kellett felnéznem, hogy tudjam ki az. Amint elsétált mellettem, a hátam bizseregni kezdett. Tudtam, hogy Páter az. Mély levegőt kellett vennem.

  -Hát ő meg mit csinál? – érdeklődött Hánzi Ödöntől amint leült.

  -Jósol. Kártyából is szokott – felelte a körszakállas srác.

  -Akkor most az vagyok vagy sem? – kérdezte Tündi.

Türelmetlen hangja visszarántott a valóságba.

  -Igen, az vagy. Elég nagy ahhoz, és viszonylag puha is, úgyhogy nem veted meg az erotikát, de csak módjával – mondtam csendesen, hogy lehetőleg csak ő hallja. Valahogy hülyének éreztem magam Páter előtt, hogy tenyérből jósolok.

  -Hallottad szívi? – állt fel diadalmasan Tündi és odament Robihoz. – Szenvedélyes vagyok.

  -Ezt eddig is tudtam – mondta Robi cigivel a szájában és a térdére vonta barátnőjét.

 Elveszettnek éreztem magam, ahogy ott ültem, pedig Tüncit és Tündit csak egy asztal választotta el tőlem. Én mégis kilométereknek érzékeltem, ahogy a gróf úr ott mászkált körülöttem, majd hirtelen leült mellém.

  -Az én tenyeremben mit látsz? – kérdezte és az orrom alá, dugta a jobb kezét. Fura mosoly ült az arcán. Valószínűleg csak szórakozni akart, és nem hisz benne.

Még inkább zavarban éreztem magam, nem tudtam, hogyan mondjam el neki, amit látok. Egyáltalán eszembe fog e jutni, hogy az a vonal mit jelent, amit éppen nézek.

Nyugi Pat. Hiszen ez csak egy tenyér – hallottam a belső hangomat.

Az ám, de micsoda egy tenyér! Hosszú ujjak, amelyek filozofikus gondolkodásra utaltak, ám éreztem a tenyerén a kezdődő kérget, ami a fizikai munka jele. Hatalmas tenyere volt! Hosszú ujjakkal. Egy kicsit beindult a fantáziám, de igyekeztem elhessegetni az erotikus gondolatokat. Lehet, hogy éppen a kezét fogom álmaim netovábbjának, simogatom, nézegetem, és minden idegszálam felborzolódik tőle, de mégiscsak mondanom kéne valamit.

  -Nos? – kérdezte. Közben rágyújtott. A füst ott kavargott közöttünk, akár egy függöny, vagy sejtelmes köd. Ami elválaszt kettőnket. Vagy épp eltakar?

Elkezdtem neki mondani, hogy eddig mit szűrtem le.

Láttam a töréseket az életvonalán. Megjegyeztem, hogy „mintha elég sok baleseted lett volna”.

Erre csak bólintott és slukkot. Közben engem nézett, áthatóan, ahogyan a Szalamandra tónál is. Olyan volt, mintha bele akarna látni a lelkembe. Ki akarná fürkészni a legtitkosabb gondolataimat. Borzongató volt, ahogy letapogatott azokkal a bogár szemekkel. Vagy szimplán csak szuggerálni akart, hogy „de meg dugnálak!” ? 

 Mindenesetre próbáltam folytatni.

Láttam, hogy flörtölős, de viseli a Vénusz-gyűrűt, tehát féltékeny típus.  Ezen felkuncogott. Láttam, hogy még nem teljesen önálló és, hogy könnyű gyerekkora volt. Ebben persze egy percig sem kételkedtem.

Annyira nézett néha, mikor épp nem a többiek beszélgetésébe szólt bele, hogy már csak annyit tudtam kinyögni, azt is kicsit rekedten a zavaromtól, hogy…

  -És úgy látom, hogy szenvedélyes vagy a szerelemben.

Egy pillanatra mertem csak a szemébe nézni miután ezt kimondtam.

Páter felnevetett.

  -Hallottátok mit mondott a kiscsaj? Hogy szenvedélyes vagyok.

Nagyon vicces lehettem, gondoltam morogva.

Kifújtam magam, igyekeztem lélegezni. Nehezen ment, mert valami különös nyomás ült a mellkasomon. A füst még mindig körbelengett minket, immár egyre nagyobb, ahogy sorba rágyújtottak.  Szédültem és fáradt voltam egy kicsit.

Így majdnem fél percbe telt, míg rájöttem, hogy Páter keze még mindig a combomon van, és, hogy még fogom. Igyekeztem nyugodtan elengedni, mintha nem volnék tőle zavarban, de nehezen ment. Mintha forró kályhához értem volna.

Páter elvette a kezét a lábamról és a sajátjára tette.

Úgy éreztem, hogy levegőre van szükségem. Próbáltam lassan felállni. Nem is ment volna másként, remegett a térdem. Kisétáltam a garázs elé mintha dolgom lenne, a mobilomat fogtam alibiként. Odakint, mikor már nem láttak, kinyújtóztam és mélyet szippantottam a koraesti levegőből. Kezdett kicsit már lehűlni a levegő, pont jó volt arra, hogy összeszedjem magam.

Leültem a garázs elé és a hátam a becsukott másik ajtónak vetettem.

Vajon hogyan reagált volna, ha nem engedem el a kezét? Ha megfogom? Kihúzta volna a kezét az ujjaim közül, enyhén célozva, hogy köszi, de nem érdekelsz? Vagy hagyta volna és ő is megszorítja az enyémet?

Ezt már sosem tudom meg, mert a pillanat heve alatt cselekedtem és megijedtem.

Kifújtam az eddig benntartott levegőt és kicsit lehorgadt a fejem. Talán majd egyszer kiderül akar e tőlem valamit ez az Attila gyerek. Tetszett a neve. Kimondottan tetszett. Erőt sugárzott. Ahogy a viselője is. És én szerettem volna meg tapasztalni ezt az erőt.