tizennyolcadik fejezet

2006 december 12. | Szerző: Joyo |

 

Tizennyolcadik fejezet

 

Másnap a hajam még mindig eper illatot árasztott a vaxtól. Nem volt időm hajat mosni, fél kettőre értem haza.  A kontyomat is éjjel kettőre sikerült teljesen szétszednem. Meg is döbbentem, hogy mennyi csat tartotta össze a frizurámat.

 Most félálomban lépkedtem az osztálytermem felé. Szerencsére nem csak én voltam ilyen állapotban. Amerre csak néztem, mindenki laposakat pislogott.

  Leültem Nono mellé. Végigszenvedtünk a matekórát.

Szerencsére már nem volt olyan sok hátra a nyári szünetig. Ez érződött minden diákon, alig bírtak magukkal, habár most a bálozókat szerintem azzal sem lehetett volna elmozdítani a padtól, ha ágyúval lőttek volna a sulira. Didóék fejüket a kezükre fektetve aludtak a  padon. Én is nagy kísértést éreztem. De Nono mindig felrázott és csúnyán nézett rám. A haja még mindig a tegnap esti frizurában volt. Ő nem bajlódott azzal, hogy szétkapja, mikor hazaért. Igaza van, végül is péntek volt.

Az én lobboncom töve ragadt a vaxtól és úgy festettem, mint aki egy jó ideje nem mosott hajat!  De hát én mégsem hagyhattam úgy.

  A tízórai szünetben végre kimerészkedtem a teremből és a mellékhelység felé vettem az irányt. És akkor megláttam. Termük bejáratánál állt barátai társaságában. Ő az ajtónak vetette a hátát. A gyászhuszár külső eltűnt. Immár ismét az a Kóczán állt ott akit megismertem. Bő pulóver, hidrogéneztetett zselével tüskésre állított haj, bő deszkás gatya, mely alól ha jól sejtettem, pulcsi nélkül kivillan a fiúk alsógatyája. És persze piros cipőfűzős, fehér deszkás cipő. Az oké, hogy  a széles talp miatt a gördeszkán jól lehet rajta egyensúlyozni, de anélkül, hogy elhagynád lépés közben, hogy lehet benne közlekedni? Ráadásul abban az időben meg sem kötötték a fűzőt, csupán díszként szolgált. Simán belegyűrték a madzagot a lábbelibe. Láttam én már mindenféle színűt, a neon sárgától a pinkig.

 Intettem Rádlernek üdvözlésképpen, ő vissza. Kóczánra néztem. Ő is felém fordult, majd ismét barátai felé.

A WC ajtó becsukódott mögöttem. Türelmesen kivártam a soromat. Oké, hogy csupán kétszáz diákja van a Lippainak, és ebből a fele lány, de akkor is botorságnak tartom, hogy emeletenként, csak két-két WC van. Ami négyet jelent az egész épületben. A nagyszünet pedig csupán tíz perces.

  Mire én is végeztem, a mosdó kiürült. A csaphoz léptem és belenéztem a törött tükörbe. Nyúzott voltam. A tegnapi smink maradványai még látszódtak a szemeim körül. De nem volt taszító. Úgy festettem, mint aki újra sminkelt, csupán szolidabban. A hajam a  fejemre nyalva attól az átkozott vaxtól. Alig vártam, hogy végre megmossam. A lófarkam viszont néhol cikk-cakkos volt a fonástól és az tetszett. Lehet, hogy gyakrabban kellene fonnom a hajamat.

  De a nyúzottságommal nem tudtam mit tenni, a bőröm sápadt volt és áttetsző. Fáradt voltam.

Kezet mostam, törülköző híján a farmerembe töröltem és mély lélegzetet véve kiléptem a WC-ből.

Még mindig kint álltak. Rápillantottam. Nem törődött velem.

 Jól van, nem baj. Gondoltam. Így még könnyebb. Könnyebb lesz végkép túllépnem rajtad.

 Elértem a terem ajtaját, de nem tudtam megállni, hogy rá ne nézzek újból. Mélyet sóhajtottam. Ha rám nézel Szép Szőke Herceg, a sorsunk még keresztezi egymást valahol, valamikor.  

 Kóczán felpillantott. A hihetetlenül kék szemek az enyémekbe fúródtak és csak nézett. A szívem hatalmasat dobbant, kicsit bele is sajdult a mellkasom. Még mindig nézett. Nekem kellett cselekednem, elfordultam és beléptem a terembe.

Közben beleütköztem Sziszibe. Sziszi jóval alacsonyabb volt nálam, nagy, puha mellei a bordáimnak nyomódtak. Napszemüvege mögül komoran nézett rám. Szemei nem voltak kifestve és sötét karikák ültek meg alatta. 

  -Mivan lóképű, nem látsz?!

  -Elnézést – mondtam és a hátamat az ajtónak vetettem, hogy ki tudjon menni.

Leültem a helyemre. Nono mélyet sóhajtva rámnézett. Úgy gondolta, hogy Sziszi beszólása miatt vagyok ilyen csendes.

Pedig most egyáltalán nem érdekelt a koleszos maca bunkósága. De nem akartam Nononak megemlíteni, hogy Kóczán van a háttérben. Akkor egész nap morgott volna velem. Nagyon  a szívén viselte  a szerelmi életemet és nem akarta, hogy újból kikészüljek a Szőke Herceg miatt. Így hát inkább kussoltam.

  -Pedig már azt hittem kezdenek lenyugodni – jegyezte meg Nono a koleszosok felé biccentve. – De úgy tűnik semmi sem változik.  

Ezzel nem tudtam egyetérteni. Tegnap éjjel megváltozott valami. Főként bennem. És ez pár perccel ezelőtt vált bizonyossá odakint.